9 uralkodó a középkorból, aki csak néhány pillanatra tudhatta magáénak a hatalmat
2018. június 4. 18:52 Múlt-kor
Korábban
Az utolsó Ajjúbida
1249-ben Asz-Szálih Ajjúb egyiptomi szultán IX. Szent Lajos francia király Egyiptom ellen vonuló keresztesei ellen vívott harcok idején belehalt sérüléseibe. Fia és örököse, Al-Muazzam Túránsáh ekkor az országtól távol, a mai Törökország délkeleti részén tartózkodott. Mire 1250 februárjára visszaérkezett Egyiptomba, apja vásárolt rabszolgákból felállított bíhri mamlúk seregei megállították a Kairó felé nyomuló kereszteseket és foglyul ejtették IX. Lajost is.
Al-Muazzam Túránsáh azonban trónralépését követően nem hálálta meg a mamlúkok sikereit, és igyekezett kiszorítani apja embereit a hatalom közeléből. Ez természetesen nem nyerte el az addig befolyásos mamlúk réteg tetszését és összeesküvést szőttek az új szultán ellen.
1250. május 2-án egy bankett alkalmával fegyveresek támadtak Al-Muazzam Túránsáhra és egy karddal megsebesítették a kezét. A szultán ekkor egy toronyba menekült, amelyet azonban rágyújtottak, mire ő kiugrott a torony alatti folyóba. Így sem jutott azonban sokáig, merénylői körbevették és rimánkodása ellenére kegyetlenül felszabdalták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap