7+1 híres merénylet a történelemből
2024. május 15. 17:20 Múlt-kor
A történelem során nem voltak ritkák a politikusok, uralkodók, állam- és kormányfők elleni merényletek. Ezek némelyike sikerrel járt, más esetekben viszont a támadó húzta a rövidebbet. Cikkünkben a múlt leghíresebb merényleteit mutatjuk be.
John Fitzgerald Kennedy elleni merénylet
Korábban
Rosszabb, mint testőr: merénylő
India harmadik miniszterelnöke éppen elhagyni készült rezidenciáját nem sokkal reggeli fél 10 előtt. 1984. október 31-e volt.
Közeli irodájában Peter Ustinov várta, aki dokumentumfilmjébe készült vele interjút készíteni.
Amint a 67 éves politikusasszony kilépett a kertbe, két testőre, Satwant Singh és Beant Singh váratlanul tüzet nyitott rá.
Előbbi 30 golyót lőtt Indira Gandhira, utóbbi hármat a hasába. Miután a nő holtan elterült, mindketten eldobták fegyverüket, és azt kiáltották: “Megtettem, amit meg kellett tennem. Tegyétek ti is, amit akartok!”
A kissé távolabb álló többi testőr lassan eszmélt. Előbb Beant Singhet kapták el. Egy közeli irodába vitték, ahol dulakodás közben lelőtték. Satwant - súlyos sérülésekkel ugyan, de - élve megúszta az elfogást. Öt év múlva akasztották fel nagybátyjával, Kehar Singh-gel együtt, akit az egész merénylet értelmi szerzőjének tartottak.
Indira Gandhi mindkét merénylője szikh volt. Egyikük tíz éve szolgált, a fiatal Satwant viszont csak öt hónapja szerelt fel a testőrségbe.
Tettük indítékaként a néhány hónappal korábban történt Kék Csillag Hadműveletet sejtik.
Ebben a katonai akcióban - Indira Gandhi parancsára - többnapos ostromban szétlőttek egy szikh templomot, az armitsari Arany Templomot, amiben fegyvereket és szikh lázadókat sejtett a kormány. Az ötnapos összecsapásban összesen 1000 ember halt meg.
Az Indira Gandhi halálát követő napokban India szerte lincshangulat alakult ki a szikhek ellen, akik közül négyezren életüket vesztették.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- Földrengés és az első világháború is hátráltatta Iványi-Grünwald Béla művésztelepének sikerét
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál
- Hetvenes évekből származó fotográfiákat is láthatunk a Mai Manó Házban megnyíló kiállításon
- A Körhinta révén a modern magyar filmet is megismertette a világgal Fábri Zoltán
- Mesejátékok, bohózatok és krimik is szerepelnek majd a kecskeméti színház műsorán
- Klasszikus és könnyűzenei művek is elhangoznak az MVM ZENERGIA koncertjén
- A magyar zenei hagyományokat is népszerűsíti a Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivál
- Korhű jelmezekkel és díszletekkel mutatkozik be Az álarcosbál a Magyar Állami Operaházban
- Felolvasó estekkel és borkóstolókkal várják az érdeklődőket az 52. Tokaji Írótáborban
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap