2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

53 év után kötött csak házasságot kedvenc modelljével Rodin

2019. november 12. 10:29 MTI

179 éve, 1840. november 12-én született Auguste Rodin francia szobrász, a Gondolkodó alkotója, aki először ábrázolta az emberi testet a maga természetes szépségében a lelkiállapotok és érzelmek kifejezésére.

Két évvel idősebb nővéréhez olyan erős szeretet fűzte, hogy annak halála után szerzetesnek állt. A rendház vezetője azonban felismerte képességeit és a szobrászat folytatására biztatta.

Rodin legtöbb ismeretére önképzéssel tett szert, mert a főiskolára többszöri próbálkozásra sem sikerült bejutnia, s húsz évig kézművesként épületek díszítésén dolgozott.

1864-ben ismerkedett meg Rose Beuret varrónővel, aki életre szóló társa és modellje lett, bár házasságot csak 53 év együttélés után, két héttel az asszony halála előtt kötöttek.

Rose hűségesen kitartott a gyakran félrelépő szobrász mellett, jóllehet ő kezdetben még a szellemi fejlődésben visszamaradt gyermekükkel sem sokat törődött.

Rodin 1866-ban vett részt először kiállításon, majd Olaszországban tanulmányozta Donatello és Michelangelo műveit. Bronzkorszak című alkotásával kavart vihart először, mert a kritikusok azzal vádolták meg, hogy élő alakról vette a gipszmintát.

A hírnév 1877-ben köszöntött rá Keresztelő Szent János prédikál című szobrának kiállítása után. A díszítőművészetek múzeumának felkérésére kezdett dolgozni A pokol kapuja című monumentális művén, amelyet Dante Isteni színjátéka ihletett.

Bár a bronzkaput nem sikerült befejeznie, több alakja önálló életre kelt és bevonult a köztudatba, ilyen A gondolkodó, A csók és az Örök tavasz.

A megbízással önálló stúdió és egyre több jövedelmező felkérés járt, így Rodin 1883-tól már tanítványokat is fogadhatott. Ekkor kezdődött szenvedélyes és viharos szerelmi kapcsolata a 18 éves Camille Claudel szobrásznővel, Paul Claudel költő nővérével.

A viszony szakítással ért véget, a lány elmegyógyintézetbe került, ahonnan soha többé nem engedték ki.

Bár Rodin munkáit a kritika olykor alaposan lerántotta, Calais városa mégis őt bízta meg a százéves háború egyik történelmi eseményét megörökítő emlékmű elkészítésével, ennek nyomán született a Calais-i polgárok szoborcsoport.

Az 1900-as párizsi világkiállítás után számtalan portrémegrendelést kapott, így megmintázta Sarmiento argentin elnököt, Victor Hugót, Balzacot, Nyizsinszkijt, Clémenceau-t és G.B. Shaw-t.

1917. november 17-én halt meg Meudonban, 77 éves korában. Minden szobrát és rajzait hazájára hagyta, kívánságának megfelelően fejfájának és sírfeliratának helyére A gondolkodó másolata került.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Kép forrása: biography.com
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár