2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
2023. október 26. 14:20 MTI
Asszír istenséget ábrázoló, 2700 éves szobor került elő Irak északi részén francia régészek egy ásatásán – közölte szerdán Pascal Butterlin, a párizsi Sorbonne Egyetem projektvezetője.
Korábban
A hatalmas, 3,8 méter széles és 3,9 méter magas szobor nagyrészt sértetlenül maradt fenn.
Butterlin hangsúlyozta, hogy ilyen szenzációs leletet még nem talált, egyben hozzátette, hogy rendszerint hasonló méretű szobrok csak Egyiptomban vagy Kambodzsában kerülnek elő.
A nagyjából 18 tonna súlyú szobor az antik Dúr-Sarrukín (mai Horszábád település) kapui előtt állt egyfajta szimbolikus védelmezőként nagyjából 15 kilométerre északra Moszultól.
A szobor az asszír Lamasszu védőszellemet – az emberfejű szárnyas bikát – ábrázolja.
Butterlin szerint hihetetlenül részletesen kidolgozott műalkotásról van szó, amelynek csak a feje hiányzik.
A régész elmondta, hogy a fejet a 90-es években lopták el csempészek, de a vámhatóságnak később sikerült lefoglalnia és átadnia azt az iraki nemzeti múzeumnak Bagdadban.
Fotó: Zaid AL-OBEIDI / AFP
Mára a fej a tárlat részét képezi.
A szobor maradék részének felbukkanása Horszábád lakóinak köszönhető, akik a törzset még 2014-ben elrejtették az Iszlám Állam előretörő dzsihadistái elől, míg saját maguk a kormányerők uralta térségekbe voltak kénytelenek menekülni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap