Hogyan vett részt Latin-Amerika a II. világháborúban? 

A két közvetlen hadviselő

Egy peruiak által elfogott német Junkers Ju 52/3m

A két legerősebb latin-amerikai hatalom hadserege térségbeli szövetségeseivel szemben kivette a részét a világháborús erőfeszítésekből. Brazíliában Getúlio Vargas és "zöldingesei" (camisas-verdes) világnézetükben a liberalizmust, a szocializmust és a nemzetközi zsidó pénztőkét jelölték meg ellenségként, de sok más, a fasizmushoz közel álló latin-amerikai hatalomhoz hasonlóan ez nem befolyásolhatta mozgásterüket az USA árnyékában. Vargas külpolitikáját jól szimbolizálta, hogy egyik fiát az Egyesült Államokba, míg a másikat Németországba küldte tanulni. Emellett a hadsereg tisztikara is németbarátnak volt mondható. A hadba lépéshez közeledve Roosevelt tudta: Brazíliát mindenképpen az USA mellé kell állítani.

1940-re Hull latin-amerikai ügyekért felelős tanácsosa, Sumner Welles kierőszakolt egy megállapodást, amely katonai támaszpontok létesítését tette lehetővé az amerikai hadsereg számára Brazília északkeleti részén, ami egyre nagyobb amerikai katonai jelenléthez vezetett a volt portugál gyarmaton. Hasznát ezeknek először 1942 őszén vették: az amerikai légierő a Fáklya-hadművelet során Brazíliából hajtott végre bevetéseket, emellett a német tengeralattjárók elleni harcban is szerepe volt a támaszpontoknak. Roosevelt cserébe hadiipari termékeket ígért, akárcsak a többi latin-amerikai országnak.

1942-re Brazília teljes mértékben az Egyesült Államok mellé állt: januárban megszakította a diplomáciai kapcsolatokat a tengelyhatalmakkal, májusban pedig titkos katonai szerződést kötött Washingtonnal. Roosevelt azonban halogatta, hogy a szerződésnek megfelelően katonai felszerelésekkel lássa el a brazil hadsereget, ugyanis a brazil tisztikar jelentős része még mindig a tengelyhatalmakkal rokonszenvezett. A bizonytalan helyzet 1942 augusztusában változott meg, amikor két hét leforgása alatt öt brazil teherhajót süllyesztettek el a német U-Bootok. A közvélemény azonnal háborúpárti lett, s a tömegtüntetéseket követően Brazília 1942. augusztus 22-én hadba lépett.

Az Admiral Graf Spee. A német nehézcirkálót a River Plate-i csata után, 1939. december 17-én szedte szét a legénység

Ám az első katonákat csak 1944. június 30-án küldte a frontokra a kormány, ami önálló döntés következménye volt. Az angolok ellenezték a brazil részvételt, mondván, ki tudja, mit nyújtanak be számlaként a segítségért. Az európai háború végéig 25 ezer brazil katona harcolta végig az olasz frontot - részt vettek a hírhedt Monte Cassinó-i ostromban is -, közülük 454-en pedig az életüket adták a szövetséges győzelemért. A hazatérő katonákat hatalmas lelkesedéssel fogadták.

A legmeglepőbbnek Mexikó esete tűnhet, ugyanis a közép-amerikai ország és az Egyesült Államok viszonya nem volt éppen barátságosnak mondható; legutóbb az 1910-es években torkollt majdnem háborúvá a két ország konfliktusa. Ám Roosevelt más külpolitikát választott, igyekezett minden amerikai állam "jó szomszédja" lenni. Az elnök, Manuel Ávia Camacho szintén félrerakta a régi sérelmeket és a latin-amerikai hatalmak közül Mexikó az elsők között volt, amely az USA mellé állt. A riói konferencián Ezequiel Padilla mexikói külügyminiszter követelte a leghangosabban, hogy minden amerikai állam szakítsa meg a diplomáciai kapcsolatokat a tengelyhatalmakkal.

1942 májusában Mexikó Brazíliát megelőzve üzent hadat Japánnak, Németországnak és Olaszországnak. Flottájuknak néhány német hajót is sikerült elsüllyeszteniük, és hajtóvadászatot indítottak a Mexikóban tevékenykedő német kémek ellen. Mexikó leginkább humán erőforrással támogatta északi szomszédját: a mexikói kormány 75 ezer vendégmunkás farmer küldéséről gondoskodott, míg negyedmillió, az Egyesült Államokban élő mexikói jelentkezett valamilyen formában hadi szolgálatra.

A második legnagyobb latin-amerikai erőt a mexikói kormány expedíciós serege adta. Ez egy kisebb légierőt jelentett 300 pilótával, amely a fülöp-szigeteki, majd tajvani harcokba kapcsolódott be. Mindezekért cserébe a lend-lease-ből tetemes mértékben részesült Mexikó, hogy modernizálja haderejét és iparát. Az USA emellett tőkével és mérnökök küldésével támogatta a mexikói vasútépítést.

A második világháborúból - mint hadat üzenő szövetséges - az összes latin-amerikai ország kivette a részét, mindezt úgy, hogy elkerülték a világégés szörnyű pusztításait. A térség fejlődésében, emlékezetében a világháború tehát nem hagyott nyomot, nem vált történelmi fordulóponttá, ahogy például Európában. A történetírás abban viszont megegyezik, hogy míg a világ többi része a háborúval volt elfoglalva, az Egyesült Államoknak sikerült a Monroe-elvet az addigiaknál is jobban érvényesítenie.

A kutatás a Szociális Alap társfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és műödtetése konvergencia program” című kiemelt projekt keretei között valósult meg.

1. A Monroe-elv
2. Hadüzenetek
3. Argentína keményebb dió volt
4. A két közvetlen hadviselő

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

nyár
Múlt-kor magazin 2011

• Az örökség
• Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
• A közös kód
• Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
• A Délvidék megszállása 1941-ben
• Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
• A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
• Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt