Alkonyati égbolt segítette a viking hajósokat?

Hogy működött az uunartoq-i lelet?

Bár csak az egyik felét találták meg, az eszköz valószínűleg 7 cm átmérőjű lehetett, közepén egy 17 mm átmérőjű lyukkal, melyben egy központi árnyékvető helyezkedett el. Lapja nevezetes napokon (pl. a tavaszi napéjegyenlőség idején) ábrázolhatta a Nap árnyékvonalát. Kimutattuk, hogy bár az Uunartoq-ban talált tárcsa valóban használható primitív napiránytűként, méretei és jelölései alapján egy sokkal fejlettebb eszköz lehetett. A meglévő töredéket új módon kiegészítve olyan műszert kaptunk, mely a csupán legendákból ismert napkővel együtt használva napnyugta után az alkonyati égbolt fénye alapján is mutathatta az égtájakat. Hasonló eszközt a modern időkben csak a második világháború után készítettek.

Az új elképzelés szerint a tárcsa közepén lévő lyukban a korábban feltételezett magas, vékony pálca helyett egy széles kúp alakú árnyékvető helyezkedett el, ami orvosolja a napiránytű egyik nagy hibáját. Napnyugta idején ugyanis az árnyékok hosszúra nyúlnak, így az árnyékcsúcs is messze kerül az árnyékvetőtől. A vikingek észak-atlanti hajóútvonalai mentén az év nagy részén a Nap olyan alacsonyan járja be útját az égbolton, hogy napiránytűjük tárcsájának több méter szélesnek kellett volna lennie, hogy az árnyék csúcsa a tárcsán lévő árnyékvonalra essen. Azonban egy megfelelő méretű kúp hosszúra nyúló árnyékának széle pontosan illeszkedik az árnyékvonalra, ezért egy kúpárnyékvetős napiránytűn csak az árnyék szélét, nem pedig a csúcsát kell megfigyelni. Erre a célra már egy csupán néhány centiméter széles tárcsa is megfelel. Az Uunartoq-ban talált lelet közepén lévő lyukba pedig pontosan illeszkedne egy olyan kúp, melynek árnyéka a bevésett napéjegyenlőség időszakára vonatkozó árnyékvonalakra vetülne.

De hiába is működne a napiránytű a napnyugta pillanatáig, ha köd vagy felhők takarják a Napot. A viking legendák beszámolnak azonban az úgynevezett „sólarsteinn”-ről, azaz a napkőről, mellyel éppen ilyen körülmények között lehet meghatározni a nem látható Nap helyét. Egy 1967 óta széles körben elfogadott hipotézis szerint a napkövek dikroikus turmalin vagy kordierit, illetőleg kettőstörő kalcit kristályok lehettek, melyeken keresztülnézve érzékelni lehet az égbolt polarizációs mintázatát, és abból következtetni a nem látható Nap helyét. Ha a szemünk előtt forgatott kristályon át nézzük az eget, a Naphoz képest mindig ugyanazon helyzetekben figyelhető meg sötétedés és világosodás. Erre a vikingek komolyabb fizikai ismeretek nélkül is rájöhettek. Egy nemrégiben felfedezett 16. századi hajóroncsban talált kalcit kristály arra utal, hogy valóban létezhetett ilyen eszköz és azt valóban navigációs célokra használhatták a mágneses iránytű megismerése előtt.

Korábbi, állati navigációval kapcsolatos biofizikai kutatásaink során már bizonyítottuk, hogy teljesen borult vagy ködös időben az égbolt polarizációs mintázata jelentősen megváltozik, ilyenkor tehát korlátozott a napkő használata. A vikingek hajózási útvonalán azonban gyakran fordul elő olyan eset, amikor a horizonthoz közel járó Nap előtt felhők úsznak, vagy a tengerfelszín felett köd hömpölyög, ugyanakkor az égbolt más területén derült az ég. Ilyen helyzetekben tehát valóban segítségül hívható a napkő a Nap helyzetének meghatározásához. Az árnyékot pótolni lehet egy méretre vágott fadarabbal, azaz árnyékpálcával, melyen az adott napálláshoz tartozó árnyék hosszát előzetesen bejelölték. Mivel a kúpárnyékvetős napiránytűn az árnyék szélességét is figyelni kell, a megfelelő árnyékpálca jellegzetes, nyílhegy alakot ölt. Ilyen eszköz az ismert leletek között nincs, de hasonló medálokat már találtak. Könnyen lehet, hogy valamelyik múzeumban őrzött viking ékszerben hamarosan navigációs eszközre ismernek majd a régészek.

Meglepő módon az árnyékvonalak geometriája azt is lehetővé teszi, hogy a kúpárnyékvetős napiránytűt napkövekkel és árnyékpálcával akkor is használni lehessen, amikor a Nap már a horizont alatt tartózkodik. Ehhez az iránytűn árnyékvonal párokat kell feltűntetni, melyek egyike annyi nappal esik napéjegyenlőség elé, amennyivel a másik a napéjegyenlőség utánra. Míg a Nap fenn van, az adott napra érvényes árnyékvonalat kell figyelni. Napnyugta után elég csupán az iránytűt megfordítani, és a másik árnyékvonalra illeszteni az árnyékpálcát mindaddig, míg az ég elég világos a napkövek használatához. Az északi vizeken a hosszú hajnalok és szürkületek során ez akár több órányi biztonságos hajózást is jelenthetett. Az uunartoq-i leleten látható árnyékvonalak a mi naptárunk szerint március 10-én és március 30-án érvényes párt alkotnak, tehát a lelet lehetett egy a tavaszi napforduló idején használatos alkonyfény iránytű része is.

1. Keveset tudunk a navigációs módszerekről
2. Hogy működött az uunartoq-i lelet?
3. Navigációs műszer, ideális napiránytű

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

művészet

• Kezdetben még nagy felháborodást keltett Claude Monet festészeti stílusa
• Biedermeier mindennapok címmel nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában 
• Munkácsy Mihály Golgotája a Szépművészeti Múzeumban lesz látható 
• Rodin utánzójának tartották, de egyedi líraiság jellemezte Camille Claudel szobrait 
• Új állandó kiállítás nyílt a Néprajzi Múzeumban 
• A magyar népi kultúra kincseivel várja az érdeklődőket a Néprajzi Múzeum új állandó kiállítása
• Picasso egyik alkotása lehet a hatvan éve egy pincében megtalált festmény
• Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben
• Koszta József eddig ismeretlen alkotására bukkant rá a szentesi múzeum