2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Kommunistákat is üldözött a 45 éve meggyilkolt Bobby Kennedy

2013. június 10. 18:26

A Kennedy-csúcs meghódítója

Több száz iskolát, parkot és középületet neveztek el, illetve át John F. Kennedy halála után a meggyilkolt elnök tiszteletére, ezek közül az egyik Bobby számára is különleges jelentőséggel bírt. Amikor a kanadai Kluana Nemzeti Parkban található 4200 méter magas csúcs a Mount Kennedy nevet kapta, RFK eltökéltnek mutatkozott abban, hogy ő legyen az első ember, aki megmássza a hegységet. Egy apró probléma akadt: bár Robert sportos alkat volt, a hegymászást illetően semmiféle tapasztalata nem volt – barátainak viccelődve mesélte, hogy a készülődést a Hickory Hill-i otthona lépcsőinek abszolválása majd az onnan való segélykiáltás jelentette.

Az edzett hegymászók kíséretében érkező Kennedy 1965 áprilisában végül sikerrel vette az akadályt; amint felért a csúcsra, számos, a bátyjával kapcsolatos személyes emléket helyezett el, így beiktatási beszédének egyik másolatát, illetve egy, a második világháború idejéből származó nyakkendőtűt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár