Rasszista volt-e Lincoln?

Szinte nincs olyan mérvadó, az Egyesült Államok legnépszerűbb elnökeit felsoroló lista, felmérés, közvélemény-kutatás, amely ne Abraham Lincoln nevével kezdődne. 2009-ben például a C-SPAN kongresszusi hírtelevízió 65 történész véleményét összegezte, akik Barack Obama kivételével az elnöki posztot betöltő személyeket rangsorolták tíz szempont alapján. Lincoln az első helyen végzett a válságkezelés, az erkölcsi tekintély, a korabeli teljesítmény, valamint a mindenki számára egyenlő igazság keresése és a program tekintetében.

Abraham Lincoln teljesítményét, hozzáértését, elnöki programját senki sem kérdőjelezi meg, a Spielberg-féle film mozikba kerülése után azonban komoly kritikák hangzottak el amerikai történészek szájából az ünnepelt elnök alakjának sokak szerint torz bemutatása miatt. A kutatók egyöntetű véleménye, hogy Spielberg eltúlozta Lincolnnak a rabszolgaság intézményének eltörlésében játszott szerepét, ráadásul a rendező átsiklott a politikus kevésbé szerethető oldala felett. Mai szemmel nézve Lincoln rasszista volt – állítják a történészek, mondván, Lincoln nem csak hogy "leniggerezte" a feketéket, de szentül hitt a fehérek felsőbbrendűségében, s a felszabadított rabszolgákat szíve szerint az első hajóval a határon túli ültetvényekre száműzte volna.

A Lincoln című film forgatókönyve Doris Kearns Goodwin: Team Of Rivals: The Political Genius of Abraham Lincoln című könyvén alapszik, s az 1865. januári eseményeket, jó négy hetet dolgoz fel; a fáradhatatlan Lincoln ekkor azon munkálkodott, hogy átpasszírozza a kongresszuson a később 13. alkotmánykiegészítés (amendment) néven ismertté vált törvényt, s ennek érdekében még a vonakodó, elveikhez kevésbé ragaszkodó államférfiak csúszópénzekkel való „meggyőzésétől” sem riadt vissza.

A Lincolnról és a rabszolgaság eltörléséről Pulitzer-díjas könyvet jegyző Eric Foner kevésbé volt elragadtatva a látottaktól. A Columbia Egyetem történésze szerint az alkotás túlságosan Washington-központú, holott a 13. alkotmánykiegészítés nem Lincolnnal, hanem egy abolicionista-feminista csoport, a Women’s National Loyal League petíciójával vette kezdetét – távol a szövetségi kormánytól.

A Spielberg rendezte filmben Lincolnt úgy ábrázolják, mintha a rabszolgaság intézményének esküdt ellensége lenne, azonban a történészek közötti konszenzus cáfolja a közkeletű, kevésbé árnyalt nézetet. Foner szerint ugyan Lincoln idegenkedett a rabszolgaságtól, de nyilvános szereplései alkalmával hangsúlyozta, nem akarja megszüntetni, csupán azt szeretné, ha nem terjedne tovább; egy ízben például azt találta mondani, hogy az Unió egyben tartása sokkal fontosabb feladat, mint a rabszolgák emancipálása.

Lincoln álláspontja később azonban gyökeres fordulatot vett, különösen az után, hogy ráeszmélt az ellenséges frontvonalon túli területeken élő rabszolgák millióinak felszabadításával járó stratégiai előnyökre, arra, hogy a szabaddá váló feketék Észak hadseregének erejét növelhetik. De sokan azért is bírálták, mert ellenezte a vegyes házasságokat és a feketék esküdtekké válását, rasszista szövegekkel szórakoztatta az adomáira mindig vevő közönségét, illetve semmibe vette az Isten előtti faji egyenlőségről szóló abolicionista érveket.

A nevezetes 1858-as kongresszusi vitában Lincoln a fehérek és a feketék közötti „fizikai különbségekről” értekezett, ami szerinte „örökre megakadályozza a két faj együttélését a társadalmi és politikai egyenlőség kérdésében”. A Spielberg-film ráadásul úgy festi le Lincolnt, mint egy olyan elnököt, aki a rendelkezésére álló összes eszközt beveti a rabszolgák felszabadítása érdekében, pedig az igazság ezzel szemben az, hogy a politikus nem szánt sokkal fényesebb jövőt a szabaddá tett feketék számára az ültetvényeken való robotolásnál. Mint ismeretes, Lincoln lelkes híve volt a „feketék gyarmatosításának”; a terv értelmében a britekkel egyetértésben felszabadított rabszolgákat küldött volna az Amerikán túli területekre, így Haitiba, Panamába és Brit Hondurasra – jóval az 1863-as előzetes kiáltványa (Emancipation Proclamation) után.

Az igazi hős tehát nem Lincoln – állítják a történészek. Szerintük méltó helye lenne az amerikai panteonban az olyan híres abolicionistáknak, mint a felszabadított rabszolga Frederick Douglass, a szerkesztőként ismert William Garrison, a Tamás bátya kunyhója című világhírű könyv szerzője, Harriet Beecher Stowe, vagy éppen a nők és a feketék jogaiért ugyanúgy elszántan küzdő Angelina Grimke – róluk azonban hallgat a film, ahogyan a történelem sem volt kegyes hozzájuk.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

Kádár

• Egész életében dacolt a Kádár-rendszerrel Radics Béla, a gitárkirály
• Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
• Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
• Negyven éve mutatták be az István, a királyt
• Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
• „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
• „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
• Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
• Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?