2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Amerikai elnökök: az elsők

2012. november 6. 16:59

Barack Obama 2008-as megválasztása fordulópontot jelentett az Egyesült Államok történetében: soha nem volt még afroamerikai politikus az ország élén. A négy évvel ezelőtti elnökválasztás egyéb érdekességekkel is szolgált, Joe Biden személyében például az első katolikus alelnököt tisztelhettük, a republikánusok 1980 óta nem gyűjtöttek ilyen kevés voksot, miközben a választásra jogosultak utoljára 1908-ban jelentek meg ekkora számban az urnáknál. 1928 óta akkor nem indult először hivatalban lévő elnök vagy alelnök a választáson, s ez volt minden idők legköltségesebb kampánya is. Összeállításunkban az elsőkről lesz szó.

Az első elnök, aki beköltözött a Fehér Házba

1800. november 1-én John Adams, az Egyesült Államok első alelnöke (1789–1797) és második elnöke (1797–1801) volt az első olyan államférfi az USA történetében, aki már a Fehér Házban (akkori elnevezése: Az Elnök Háza) hajthatta álomra a fejét. Adams átmenetileg a félig készen álló Capitolium mellett, a Tunnicliffe's City Hotelben lakott 1800 júniusától, amikor a szövetségi kormány úgy döntött, hogy Philadelphiából az új fővárosba, az első elnökről elnevezett Washingtonba helyezi át székhelyét.

Bár nagy erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy a Fehér Házban minden készen álljon, mire Adams hintója begurul az elnöki rezidencia udvarára, az építkezés mégse fejeződött be teljesen időre, igaz, a bútorok már a helyükön voltak, s az elnök szobájában ott lógott a nagy előd, George Washington portréja. Bár Adams és felesége izgatottan várták a beköltözés pillanatát, a tél beköszöntével hamar kiderült, hogy az épület túl hideg és nyirkos.

Az elnök és a First lady, Abigail Adams által csak „nagy kastélynak” nevezett épület kényelmét (vagy kényelmetlenségét) azonban csupán öt hónapig élvezhették: az újraválasztásért küzdő Adamst Thomas Jefferson legyőzte, aki 1801. március 4-én lépett hivatalba. Adams és a költözés hírén fellelkesülő Abigail visszaköltöztek Massachusettsbe, ahol életük hátralevő részét egy farmon, távol a külvilágtól élték le.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár