Buda 1784-ben
2013. január 24. 15:21
1784-ben II. József rendeletének megfelelően egyes kormányszékeket Pozsonyból Budára helyeztek. A hivatalok, hivatalnokok számára a Várban és az azt övező külvárosokban jelöltek ki épületeket, telkeket.
Korábban
A magyar kormányszervek a török hódítás miatt 1541 óta Bécsben, illetőleg Pozsonyban működtek. A széttagoltság és a török veszély megszűnte után 1784-ben rendelte el II. József, hogy az országos hatáskörű hivatalok (a Helytartótanács, a Magyar Kamara, a magyar főhadparancsnokság, a Királyi Curia) költözzenek át Budára.
A hivatalok és a megnövekedett létszámú népesség részére épületeket, házakat, lakásokat kellett biztosítani, amelyeket az Erődítési Igazgatóság fennhatósága alá tartozó erődítési telkeken, valamint a Várhegyet övező külvárosok lakatlan, almafákkal borított területein kívántak felépíteni. A budai városi tanácsnak és a katonai parancsnokságnak Bécsbe kellett felküldenie a Vár és a külvárosok (Krisztinaváros, Víziváros, Rácváros) helyszínrajzát.
A tervrajzon pirossal jelölték az erődítési építményeket, a polgári igazgatáshoz tartozó épületeket, halvány pirossal a már szétosztott házakat, míg sárga színűre festették a még kiosztható telkek helyét. A számozott házhelyeket az építkezésre vállalkozók között osztották el: főnemesek (pl. Brunszvik, Sztáray, Zsigray) mellett macedón, rác és örmény kereskedők is szerepelnek a listán.
A térkép a Magyar Nemzeti Levéltár Archívumában tekinthető meg
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap