2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Film a holokauszt üldözötteit mentő diplomatákról

2013. január 23. 11:21 MTI

A holokauszt idején tízezrek életét megmentő diplomaták példáját oktatni kellene a külszolgálati iskolákban - jelentette ki kedd este a The Rescuers (A megmentők) című dokumentumfilm washingtoni bemutatóján Arthur Berger, az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeumának vezető tanácsadója.

A filmet, amelyet a washingtoni magyar nagykövetség és a Raoul Wallenberg születése centenáriumának megünneplésére létrehozott amerikai bizottság közös szervezésében mutattak be, több mint kétszázan tekintették meg az amerikai haditengerészet emlékházának Arleigh és Roberta Bruke Színházában. Megnyitó beszédében Szapáry György nagykövet elmondta, hogy a 2012-es Wallenberg-emlékévet követően Magyarországon a közelgő Holokauszt-emlékév előkészítésére megalakult a Magyar Holokauszt-2014 Emlékbizottság. A misszióvezető arról is szólt, hogy a magyar nagykövetség 2009-ben gyűjtést rendezett a film forgatásának támogatására.

"Bocsánatkéréssel is tartozunk, mégpedig az áldozatoknak, a magyar állam ugyanis bűnös volt a holokausztban. Kétszeresen is bűnös: először azért, mert nem védte meg a megsemmisítéstől saját polgárait, másodszor pedig azért, mert asszisztált, erőforrásokat adott a népirtáshoz" - idézte a nagykövet Lázár János államtitkárt, az emlékbizottság elnökét. A The Rescuers arra a kérdésre keresi a választ, hogy népirtás esetén a diplomaták - akár a felsőbb utasítások megszegése árán is - képesek-e cselekedni a potenciális áldozatok megmentéséért.

Az Emmy-díjas Michael W. King által rendezett alkotásban Stephanie Nyombayire, a ruandai népirtás elleni aktivista és Sir Martin Gilbert holokausztkutató több országban a vészkorszak idején üldözötteket mentő diplomaták és a megmenekültek leszármazottaival találkozott. Magyarországgal kapcsolatban a dokumentumfilm az idősebb Antall Józseffel együttműködő lengyel Henryk Slawik, valamint a svéd Raoul Wallenberg és a svájci Carl Lutz tevékenységével foglalkozik részletesebben és méltatja Angelo Rotta pápai nuncius szerepét is.

Az alkotók tisztelegnek továbbá a török Selahattin Ülkümen rodoszi, az amerikai Hiram Bingham marseille-i, a portugál Aristides de Sousa Mendes bordeaux-i, a német Georg Duckwitz koppenhágai, a brit Frank Foley berlini és a japán Szugihara Csiune kaunasi embermentő tevékenysége előtt is. Bemutatják, hogy az üldözötteket személyes kockázatvállalással menekítő diplomaták nemhogy előnyt kovácsoltak volna, hanem gyakran állásukkal, egzisztenciájukkal, sőt akár az életükkel fizettek ezért.

A vetítés utáni beszélgetésen a rendező, Michael W. King kijelentette, hogy filmje általános humanitárius problémára hívta fel a figyelmet. "Afroamerikaiként tudom, hogy mi az emberiesség elleni bűntény" - jelentette ki. Peter Rebenwurzel, a Wallenberg-évforduló megünneplésére létrehozott amerikai bizottság elnöke arról beszélt, hogy családja a svéd diplomatának köszönhette az életét. Emlékeztetett arra, hogy a centenárium alkalmából a szövetségi törvényhozás az általa adható legmagasabb kitüntetést, a Kongresszusi Aranyérmet adományozta a svéd diplomatának és a brooklyni 13. sugárút egyik szakaszát Raoul Wallenberg útjának nevezték át.

"Ezeknek a diplomatáknak a tetteit tanítani kellene a mai diplomatáknak" - hangoztatta Arthur Berger, a washingtoni holokauszt-emlékmúzeum vezető tanácsadója, aki maga is negyedszázadot töltött el az amerikai külügyi tárcánál. A The Rescuers bemutatását eredetileg a 2012-es Wallenberg-emlékévben tervezték Washingtonban, ám a vetítést a Sandy hurrikán miatt, biztonsági okokból elhalasztották.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár