Megmenekülhettek volna Scotték

2013. január 3. 17:48

Épségben visszatérhetett volna Scott és csapata a Déli-sarkról, ha a kapitány társai követik a legendás brit felfedező utasításait - ez áll annak a kutatásnak a végkövetkeztetésében, amely Scott besározott hírnevének helyreállítását tűzte ki célul.

Korábban

Scott 1910 júniusában kelt útra, hogy meghódítsa a Föld utolsó ismeretlen pontját, a Déli-sarkot. Melbourne kikötőjében egy szűkszavú távirat várta, amelyben Amundsen tudatta vele: ő is a Déli-sarkra tart. Minden idők legnagyobb sarkkutatója eredetileg az Északi-sarkra készült, ám miután azt 1909-ben elérte az amerikai Peary, az utolsó pillanatban célt változtatott.

Mindkét expedíció a déli pólushoz legközelebb eső Ross-jégmezőnél, egymástól látótávolságra kötött ki, s még vendégül is látták egymást a hajójukon. Amundsen 1911. október 20-án, Scott néhány nappal később, november 1-jén indult a végső rohamra. Amundsen és négy társa kutyaszánon, 52 kutyával egy ismeretlen, de rövidebb utat választott és az időjárás is kegyes volt hozzájuk. Két hónap után, 1911. december 14-én délután három órakor a világon elsőként elérték a Délki-sarkot, ahol egy sátorra felhúzták a norvég lobogót, belsejében pedig Scottnak szóló üzenetet helyeztek el.

Scott korántsem bizonyult ilyen szerencsésnek. Ő a valamivel hosszabb, de a Shackleton által kitaposott útvonalnak vágott neki szibériai pónikkal, kutyákkal és motoros szánokkal. A hó-és jégviharok közepette hamar kiderült, hogy a pónik nem bírják a hideget és rendszeresen elakadnak a hóban. Az állatokat le kellett ölniük, ettől kezdve iszonyatos szenvedések közepette maguk húzták a szánkókat. 1912 januárjának elején értek a 87. szélességi fokoz, ahonnan csak Scott és négy társa folytatta az utat, a többiek visszafordultak. 1912. január 16-án emelkedett hangulatban értek a Déli-sarkhoz, ahol azonban mérhetetlen csalódás és az Amundsen által kitűzött zászló várta őket.

A visszaúton az idő még zordabbra fordult, az olykor mínusz 33 fokos hideg mellett a hóvakság és az egyre fogyó élelem is gyengítette őket. Scott utolsó, drámai naplóbejegyzése, amelyben a feleségem szót özvegyemre javította, március 29-ről kelt. Csonttá fagyott tetemükre, irataikra és a kőmintákkal telt szánokra csak novemberben bukkant a mentőcsapat, akik a holttesteket jégsírba temették.

Nem kellett volna ennek megtörténnie, ha megfogadják Scott tanácsait a vele tartó társak - legalábbis ezt állítja az a kutatás, amely szerint a felelősség nem a kapitányé, hanem a neki ellentmondó, s végül a felfedezés sorsát megpecsételő embereié. A Cambridge-i Egyetem és a Scott Polar Research Institute szakembereiből verbuválódott csapat arra a következtetésre jutott, hogy ha a táborban hagyott emberek követték volna Scott legfontosabb utasításait, a felfedezők épségben hazatérhettek volna.

Karen May, az intézet által kiadott Polar Record című kiadvány szerzője úgy látja: Scott emberei hibáztak, mikor negligálták a kapitány írásos utasításait, s nem küldtek utánuk szánhúzó kutyákat az alaptáborból. A táborban maradtak ugyanis nem akarták kockára tenni a misszió tudományos céljait, ez azonban megpecsélte sorsukat. Scottot eddig azért hibáztatták, mert nem használt szánhúzó kutyákat, pontosabban csak addig a pontig küldte őket, ahol az élelmiszerraktár működött.

May kutatási eredményei alapjában cáfolja meg azokat az állításokat, miszerint Scott döntésképtelen lett volna, s lényegében miatta fulladt tragédiába a déli-sarki expedíció - ezek az állítások végül oda vezettek, hogy egyik életrajzírója 1979-ben "minden idők egyik legrosszabb felfedezőjének" nevezte őt. May szerint inkább arról van szó, hogy a történészek összekeverték az írásos parancsok dátumait, de a kutató azt is megcáfolja, hogy Scott a kutyák életét akarta volna megmenteni.

A legtöbbet talán a felfedezőkkel tartó sebész, Edward Atkinson hibázott, aki Scott távollétében az alaptábor első embere volt. Atkinson volt az, aki úgy döntött: az alaptáborban levő embereknek kell a Terra Novából kipakolniuk az élelmiszerszállítmányokat, alig néhány nappal azelőtt, hogy Scott parancsot adott a szánhúzó kutyák kiküldésére. Ez viszont azt jelentette, hogy túlságosan fáradtak voltak ahhoz, hogy az utasításoknak megfelelően februárban elhagyják a tábort. De Atkinson akkor is hibázott, amikor Apsley Cherry-Garrard személyében egy tapasztalatlan embert küldött az élelmiszerraktár feltöltésére, miközben kéznél volt Charles Wright is, akivel sikerülhetett volna még délebbre kormányozni hajójukat, s találkozni Scottékkal.