Sokáig riogatott a Horthy-fasizmus szelleme

"Horthy-fasizmus"?

Romsics Ignác kifejtette, hogy a Horthy-korszakról már a két világháború között megindult a vita, itt elég csak Weiss Istvánra, Erdei Ferenc 1943-as szárszói előadására vagy Szekfű Gyula Három nemzedék és ami utána következik című munkájára utalni. A második világháború utáni átmenet idején ugyan megindulhatott volna egy a korszak megítéléséről folyó szakmai diskurzus, de Magyarország szovjetizálása megakasztotta ezt a folyamatot (lásd az Andics Erzsébet-féle „Horthy-fasizmus). A nyugati tudományos körökben C.A. McCartney 1955-ben megjelent könyve kezdett elterjedni, de arra a magyarországi történetírás az abban foglalt nézetek miatt nem reflektált.

Először Laczkó Miklós a Történettudományi Intézetben 1969-ben rendezett műhelybeszélgetés vitaindítóján mondta el, hogy a Horthy-korszak nem volt fasiszta, de leszögezte, hogy nem tekinthető egyszerűen konzervatív autoriter rendszernek sem. Laczkó 1979-ben Moszkvában megismételte elméletét, nevezetesen hogy a két világháború közötti rendszer rendelkezett ugyan fasiszta jellegzetességekkel, de nem beszélhetünk fasiszta rendszerről. Ezzel a nézettel Nemes Dezső szállt szembe, amikor azt bizonygatta, hogy valamennyi kelet-európai rezsim fasiszta volt, míg Berecz János, a Központi Bizottság ideológiai és propagandaügyekkel foglalkozó titkára azt írta, hogy a fasiszta jelleg megkérdőjelezése megengedhetetlen.

Romsics Ignác szerint a nyolcvanas évek második felétől a korszak megítélésével foglalkozó diskurzus külföldön és belföldön is kikerült az érdeklődés homlokteréből. Széles körű szakmai konszenzus alakult ki – amely nézetet többek között Gergely Jenő, Ormos Mária, Pritz Pál és maga az előadó is osztotta – arról, hogy a két világháború közötti Magyarországon működött a parlament, létezett jobb- és baloldali ellenzék, de a rendszer egyes elemei úgy voltak kialakítva, hogy kormányváltásra ne legyen reális esélye az alternatívát kínáló politikai erőknek.

Püski Levente, a Debreceni Egyetem történésze előadásában kifejtette: az első világháború és a forradalmak után az 1920-as években Bethlen István miniszterelnöksége alatt konszolidálódó rendszer egyik alapvetése volt, hogy a stabilizációt az alulról jövő mozgalmak, pártok fenyegetik, amelyek tevékenysége akár polgárháborús állapotokhoz és az ország szétszakításához is vezethet.

Ennek megelőzéséért pedig egyfelől nagy hangsúlyt fektettek a jól működő, szakszerű, lojális és nemcsak a legfelső szinteken átpolitizált közigazgatás kialakítására, másfelől pedig az alulról jövő tömegmozgalmak korlátozására, a választási rendszer ennek megfelelő kialakítása, és az államfő, Horthy Miklós parlamentet gyengítő szerepének biztosítására. Ennek a hatalmi, uralmi szemléletnek az ára azonban a parlamenti váltógazdálkodás és a demokratizálódás elmaradása volt.

1. "Horthy-fasizmus"?
2. Genf volt Brüsszel
3. Megszelidített sajtó
4. Horthy és a zsidótörvények

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

tavasz
Múlt-kor magazin 2015

• Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
• Így lett Kassa csehszlovák város
• Tíz nagy győzelem a halál fölött
• A modern remetekirályság
• Így tanították Horthyt a 2. világháború után
• A kerti szajha
• Kolozsvár román megszállása
• Az újra megtalált munkásnő
• Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma