Kiállítják a világ legrégebbi fotóját
2012. szeptember 10. 13:49 MTI
Ötven év után ismét Európában látható a világ legrégebbi fotója vasárnaptól.
Korábban
A mannheimi Reiss Engelhorn múzeum A fotográfia születése - A Gernsheim-kollekció mérföldkövei című tárlatán mutatják be a Pillantás a dolgozószobából (Point de vue du Gras) című, Amerikában őrzött felvételt, amelyet a francia Joseph Nicéphore Niépce készített 1826-ban egy ónlemezre.
A múzeum Helmut Gernsheim, a fényképezés úttörője születésének 100. évfordulója alkalmából mutatja be a gyűjteményt. Niépce-nek ónlemezen sikerült megörökítenie az ablakából nyíló kilátást, ez lett az első tartós fotó. A felvételen csak épületek és egy fa látható, a nyolc órán át tartó expozíció miatt a nap az épület mindkét oldalán fénylik.
Niépce 1829-ben tízéves partnerségi megállapodást kötött Louis Daguerre-rel, de ennek Niépce 1833-ban bekövetkezett halála hamar véget vetett. Így ő sem erkölcsi, sem anyagi szempontból nem érhette meg felfedezése elismertségét. A képet 1898-ban kiállították Londonban, ezután ötven évre nyoma veszett. Helmut Gernsheim gyűjtő 1952-ben fedezte fel ismét a felvételt, amelyet 1961-ben - ezidáig utoljára - kiállítottak Európában. A németországi Mannheimben január 6-ig csodálhatják meg az érdeklődők, ezután visszakerül az Egyesült Államokba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.