2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Diktátorfeleségek

2012. augusztus 31. 14:39

Minden sikeres férfi mögött ott áll egy nő – tartja a mondás, ami a politikusok és a diktátorok közül is sokakra érvényes. Rövid összeállításunkban öt 20. századi diktátor nejének kalandos, áldozatokkal teli életét mutatjuk be.

Nagyezsda Allilujeva

Nagyezsda Allilujeva a forradalmi lelkületű orosz vasúti munkás, Szergej Allilujeva legfiatalabb gyermekeként látta meg a napvilágot 1901-ben. Az 1907-ben megözvegyült Sztálin (első felesége, a grúz származású Jekatyerina 1907-ben tífuszban hunyt el, miután 1906-ban összeházasodtak) száműzetése alatt lépett kapcsolatba családjával, akik segítették anyagilag, s időről időre a lakásukban is feltűnt. Legelőször 1911-ben, Sztálin szibériai száműzetéséből való megszökése után láthatta a tízéves leány a titokzatos grúzt, akire mindig is áhítattal tekintett, mivel egyszer kimentette őt a vízből.

A forradalom után Nagyezsda Lenin mellett dolgozott. A pár 1919-ben kelt egybe, amikor Sztálin már a 41. életévében járt, míg az ifjú menyasszony csupán 18 esztendős volt. Két gyermekük született: a később Sztálingrádnál pilótaként szolgáló Vaszilij és a tavaly ősszel az Egyesült Államokban elhunyt Szvetlana.

A család közeli barátja, Polina Zsemcsuzsina, Molotov felesége szerint házasságuk igen feszült volt és gyakran veszekedtek egymással. Nagyezsda mentális betegségben szenvedett, valószínűleg mániás depressziós volt. Az asszony hangulatváltozásai Molotov szerint egy őrült nő benyomását keltette; amíg Vaszilijjel barátságos volt, Szvetlanával szemben elzárkózó.

Később a Sztálinnal történt összezörrenését követően Nagyezsdát egy revolverrel az oldalán holtan találták hálószobájában. A hivatalos jelentés szerint a szovjet vezető neje vakbélgyulladásban halálozott el. A két orvost, akik megtagadták aláírásukkal hitelesíteni a „diagnózist”, 1938-ban a huszonegyek perében ítélték el, majd nem sokkal később kivégezték.

Néhányan azt állítják, hogy a Nagyezsda keze mellett talált pisztolyt nem használták, és csak egy megrendezett öngyilkosságról volt szó. A legtöbben Oroszországban a mai napig úgy vélik, hogy Sztálin maga ölte meg feleségét.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár