Anglia első szabad fekete közössége

Csak sétáljunk ki Kelet-Londonba és tegyünk egy kört a Whitechapel Roadon, rögtön megtapasztalhatjuk a brit főváros multikulturalizmusát. A legtöbb ember úgy hiszi, a fekete bőrűek a háborúk után érkeztek a brit szigetekre: a karibi térség lakói az Empire Windrush nevű hajón 1948-ban, a bangladesiek az 1971-es háborút követően, az ugandaiak pedig Idi Amin katonai diktátor 1972-es kiutasítása után.

Azonban Shakespeare korában is találkozhatott nyugat-afrikaiakkal vagy „bengáli országból” érkezőkkel a Londonban sétáló, akiket ekkor még igen kevés faji atrocitás ért; vélhetően korábban sosem láttak fekete színű embert az angolok. De voltak fekete bőrűek Britanniában a római időkben is, akiket később a korai Tudor-korszakban zenészként látunk viszont Anglia és Skócia városaiban. A nagy változás I. Erzsébet (1558-1603) uralma alatt következett be, amikor főként Londonban már letelepedett, munkát vállaló és tartósan ott lakó színes bőrűek éltek. A főváros életében betöltött szerepük fontosságát jelzi, hogy Shakespeare karakterei között is helyet kaptak – elég csak Othellóra gondolni.

Főképp háztartási alkalmazottként, de zenészként, táncosként, mutatványosként is foglalkoztatták a több száz londoni feketét. És ami igen fontos: nem rabszolgák voltak, ugyanis a jogi szabályozás nem tette lehetővé a rabszolgatartást Angliában, ennek megfelelően szabadok voltak és szabadon házasodhattak a szigetország többi lakosával. 1599-ben például a St. Olave Hart Streeten John Cathman elvette a fekete bőrű szolgálólányt, Constantiát, kis idővel később pedig James Curres házasodott össze Margaret cseléddel.

Az Aldgate menti St. Botolph plébánia nyilvántartása is a sokszínűséget tükrözi: francia és holland bevándorlók, perzsák, indiaiak, kelet-indiaiak (a mai Banglades) fogadtak itt örök hűséget egymásnak. Ez a kis egyházközség a 16. század végén 25 fekete bőrűt tudhatott tagjai között, többségük szolga volt, azonban egyikük valószínűleg a közeli öntödében dolgozott. Néhány fekete – fehér bőrű társaikhoz hasonlóan – prostituáltnak állt; a leghíresebb közülük a dél-londoni Southwark kerületben működő Lucy Negro volt.

1600 körül azonban a feketék jelenléte egyre komolyabb vitát generált az angol kormányban. Az egyre több elfogott spanyol hajók miatt számuk folyamatosan emelkedett, s 1601-ben olyan jelentés készült, amely szerint a királynő is elégedetlen számarányukkal. A következő évben már olyan tervek születtek, amelyek a feketék hazaszállítását irányozták elő. Hogy ez valóban megtörtént-e, arról csak találgatni lehet. Mindenesetre a korabeli számítások szerint a 18. század hajnalán 20 ezer fekete rabszolga élt Londonban.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban

• Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
• Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
• Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
• Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
• A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
• Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
• Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
• 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
• Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait