„Hisz ez valósággal a zongoristák hazája” – írta 1781-ben a huszonöt éves Mozart apjának, néhány héttel azután, hogy Bécsbe érkezett. A Habsburg birodalom fővárosa negyvenegy évvel később is pianista fellegvárnak számított. Liszt Ádám legalábbis így gondolta, amikor Leopold Mozart nyomába lépve tizenegy éves csodagyerek fiával Bécsbe költözött. Amivel vagyonát és állását is kockára tette.

A Liszt család 1822 tavaszán érkezett Bécsbe, de nem ez volt az első látogatásuk a városban. Három évvel korábban Liszt Ádám már bemutatta nagy reménységű fiát a korszak egyik legjelentősebb billentyűs tanárának. Carl Czerny (1791–1857), a neves Beethoven-tanítvány, aki zongoragyakorlatok és -iskolák szerzőjeként máig ismert, a következőképpen írja le emlékirataiban a látogatást:

„Egy férfi keresett fel, egy körülbelül nyolcéves fiúcskával és arra kért, hallgassam meg a gyermek zongorajátékát. Sápadt, gyengének látszó gyermek volt, játék közben ide-oda dülöngélt a széken, mintha ittas lenne, úgyhogy néha azt gondoltam, le fog esni a földre. Játéka is teljesen egyenlőtlen, zavaros volt és nem tiszta, ujjrendről pedig annyira nem volt fogalma, hogy ujjait egészen önkényesen járatta ide-oda a billentyűkön. Mindezek ellenére bámulatba ejtett a tehetség, melyet a természet beléje oltott. [...] Néhány évvel később Liszt feljött fiával Bécsbe, és ugyanabban az utcában vett ki lakást, ahol mi laktunk. Csaknem minden estémet a fiúcskának szenteltem. Soha nem volt ilyen buzgó, zseniális és szorgalmas tanítványom.”

Czerny szigorú zongoratanár volt, aki rendkívül fontosnak tartotta a biztos technikai alapokat. A gyermek Liszt számára csalódást keltettek az első hónapok, amelyek kizárólag skálázással, ritmus- és ujjrendgyakorlatokkal, hangképzés-fejlesztéssel teltek. „Mivel tapasztalatból tudtam – írta később Czerny –, hogy a lángelmék, akiknek a szellemi képességeik felülmúlják fizikai adottságaikat, hajlamosak lefitymálni a szilárd technikát, az tűnt a legszükségesebbnek az első hónapokban, hogy mechanikus kézügyességét szabályozzuk és megerősítsük.”

A vadlovat meglehetősen hamar sikerült betörni, így terepre is kiengedték. Clementi, Hummel, Ries és Bach műveivel foglalkozhatott végre az ifjú, tanára pedig rendkívüli tempót diktált. Czerny olyan mennyiségben ontotta rá a műveket, hogy a gyermek Liszt kénytelen volt a lapról olvasás technikáját tökélyre fejleszteni, ami rendkívüli hozadékkal járt élete további részében. Ahogy szinte minden, amit tanárától kapott.

Nem túlzás azt állítani, hogy Czerny tette valódi zongoristává. Később, amikor a Paganini-élmény hatása alatt forradalmasította zongorajátékát, ennek első kompozíciós lenyomatát, a Transzcendens etűdöket volt tanárának ajánlotta, aki konzervatív Beethoven-növendékként csak csodálni volt képes legzseniálisabb növendékének pianista tűzijátékait, szeretni azonban nem tudta ezt az előadói stílust. „Az elképesztő mutatványok ellenére – írta Czerny valóságos sztárrá vált növendékéről – meglehetősen zavarosnak és vadnak tartottam a játékát, gyakorlatilag minden szempontból.”

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2011. ősz számában olvasható.