A világörökség részévé tenné a gondolát Velence
2010. október 13. 08:34 MTI
A gondola világörökségi elismerését javasolja Velence a hagyományos gondolaépítészet védelme érdekében.
Korábban
A lagúnák városa a szájjal fújt muranói üveget és a velencei csipkét is az UNESCO védelmére érdemesnek ítéli. A javaslatokat hivatalosan egy október 22-én Velencében kezdődő kétnapos nemzetközi kongresszuson terjesztik majd elő. "Jónak tartom az ötletet. Alapvető jelentőségű, hogy a gondola hagyományát megőrizzük. Vannak olyan tervek, melyek szerint műanyagból építenének gondolákat, ez elfogadhatatlan" - fejtette ki Aldo Reato, a gondolaszövetség elnöke.
Jelenleg Velencében csak helyi mesterembereknek engedélyezik gondolák építését a több száz éves hagyományok alapján. Az eredeti gondola a velencei kézművesség remekműve: megépítéséhez hétféle fát használnak fel, egy példány átlagos költsége 25 ezer euró (6,9 millió forint).
A velencei gondolatkészítők mindenáron meg akarják óvni városuk jelképét az olcsó imitációktól, ezért támadást indítottak az újítók ellen: egy eredetiséget szavatoló jelzés bevezetését tervezik, melyet csak a valódi fából készült, a hagyományoknak megfelelő méretű gondolák kaphatnának meg.
"Sok új gondola egyszerűen giccses, olyan rikító sárga díszítésekkel, melyeknek semmi közük a velencei történelemhez. A gondola Velence egyik szimbóluma, nem pedig egy vidámpark attrakciója ... Velence nem válhat Európa Las Vegasává" - nyilatkozta a gondolakészítők szóvivője, akinek elmondása szerint már most is akadnak álgondolások, akik a turistákat drága pénzért szállítják hamisított csónakjaikon.
Az új velencei polgármester, Giorgio Orsoni azért is síkra akar szállni, hogy a Canal Grandén taxiként szolgáló motorcsónakok is csak fából készülhessenek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap