A sör mint az idegenforgalom része Csehországban
2010. augusztus 25. 10:14 Tordai Rita
Korábban
Sörök, sörök, sörök
Nem ez tehát a jellegzetes cseh sör, de nem is az a jellemző marketing, hogy olcsó szupermarketekben hozzá lehet hozzájutni ehhez az italhoz. Túl azon, hogy a cseh nemzet identitásában, önmeghatározásban is szerepet játszik a sör, maguk a tradicionális sörgyárak is igyekeznek e trendhez igazodni, másfelől azt megalapozni.
A fenti honlap – amit nem nevezek meg konkrétan, hiszen ez nem a reklám helye, célom pedig a jelenség vizsgálata — több sört is kiemel. Ezek egyike a Budweisser Budvar, amit Budweissben gyártanak. (reklámkép) A sörgyár pedig maga is várja az érdeklődőket reggel 9 és délután fél 5 között nyitva tartó múzeumával, ahol öt nyelven is rendelkezésre áll szöveges ismertető. A gyár látogatása pedig természetesen kóstolási lehetőséggel jár együtt, hiszen ahogy Széchenyi István gróf fogalmazott: „A tett első, a szó második.” A tett pedig jelen esetben az ivás. A hagyomány mélységét mutatja egyébként, hogy Budweis városának alapításakor, azaz 1256-ban, II. Ottokár cseh király adományozta a sörfőzési jogot.
A dátum is mutatja, hogy mennyire messzire nyúlnak a sörfőzés gyökerei cseh földön, azonban el kell árulni, hogy a sörrel kapcsolatos első feljegyzések a mai Csehország területén a Krisztus utáni 9. századból származnak. Már ekkor termesztették azt a híres zsateci komlót, amit vélhetően már akkor is a sörhöz használtak. Az első fennmaradt dokumentum, amely működő csehországi serfőzdét említ, 1118-ban kelt.
De visszatérve a budweissi sörre: I. Ferdinánd császár és király a 16. században olyannyira kedvelte ezt a sört, hogy a legjobb helyi serfoző mestert — bár a városi tanács tiltakozott — augsburgi császári udvarába rendelte. Az ipari sörgyártás azonban későbbi: 1895-től üzemel a sörgyár. Antonín Holacsek sörfőzőmeseter volt az, aki a budweissi sört ekkor világhírűvé tette.
Kevésbé ismert cseh város Nimburk, de itt is 1895 óta létezik sörgyár: e városban játszódik Bohumil Hrabal Sörgyári capriccioja.
Híres prágai sör a Staropramen: itt is lehet gyárat látogatni, sörkóstolással kombinálva. Angol, német, francia és cseh nyelven kísérik a gyár munkatársai a látogatókat, akik megismerhetik ennek a cseh sörnek a történetét is. De Prágánál maradva: az 1499-ben alapított U Fleku dokumentáltan a legrégebbi prágai cseh söröző. Ez nem azt jelenti, hogy nem működött régebben vagy nincs korábban alapított, de írásos bizonyítékunk 1499-re nézve van. A gyártási folyamat itt is megtekinthető, sőt múzeuma is van a sörözőnek, de hozzá kell tenni: tősgyökeres cseh ember ide már nemigen tér be, ez a hely, épp hírneve miatt, kifejezetten a turisták törzshelye lett. Ily módon pedig — bármily furcsán hangzik is — már korántsem adja vissza a tradicionális cseh sörözők hangulatát. Prága mellett üzemel a Kozel sörről híres Velké Popovice sörfőzdéje, amely felemelkedését a Ringhoffer-családnak köszönheti. Ez is látogatható, sőt saját étterme. (Kozel sör a jellegzetes figurás pohárban)
S ha már rövid körutunkat Budwarral kezdtük, hadd említsük végezetül annak legősibb vetélytársát, a pilseni sört, a Pilsner Urquellt. E két márka között kíméletlen rivalizálás folyik, országon belül és kívül egyaránt. Azt azonban nem lehet elvitatni Pilsentől, hogy 1842-ben itt készítették el azt az aranysárga, áttetsző sört, amely afféle etalonként szolgált később az igényes sörivók számára. Joseph Groll volt az a sörfőzőmester, akinek ezt köszönhetjük, nevét méltatlan volna nem megemlíteni. Ennek jellegzetes ízét a komló fokozott felhasználása adja, a sör neve azonban Berlinben lett népszerű az 1870-es években: ekkor kezdtek a kesernyésebb sörre rákapni az azidőtájt még könnyebb söröket ivó németek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap