Hazatért Schiele festménye Bécsbe
2010. augusztus 23. 16:44 MTI
Bemutatták az osztrák nagyközönségnek az Egyesült Államokból tizenkét év után visszaérkezett Egon Schiele-festményt, a Wally Neuzil arcképe című alkotást Bécsben.
Korábban
A híres osztrák műgyűjtő, a néhai Rudolf Leopold gyűjteményébe tartozó képet egy elhúzódó jogvita rendezése után, múlt pénteken szállították vissza az osztrák fővárosba. A Schiele legkedvesebb modelljét, egyben élettársát ábrázoló festményt most először állították ki a magángyűjteményből létrehozott Leopold Múzeumban. A képet a sajtó élénk érdeklődése közepette leplezte le Elisabeth Leopold, Rudolf Leopold özvegye.
Schiele 1912-ben készült festményét a New York-i ügyészség álláspontja szerint a nácik erőszakkal vették el zsidó tulajdonosától, Lea Bondi-Jaraytól a második világháború alatt. "A Wally" később többször is gazdát cserélt. Előbb az osztrák állam tulajdonába került, majd egy másik műgyűjtő, Heinrich Rieger örököseinek ítélte oda a műemlékvédelmi hivatal. Az örökösök eladták egy galériának, Rudolf Leopold ettől a galériától vásárolta meg 1954-ben.
A kép tulajdonjoga körüli vita már évtizedek óta tartott, amikor a festményt 1997-ben kölcsönadták a New York-i Modern Művészetek Múzeumának (MoMA), s az amerikai állam a jogvitára hivatkozva lefoglalta azt. Az ezt követő, 12 éven át tartó jogi eljárást végül peren kívüli megegyezéssel zárta le a Bondi-Jaray család és a múzeum. A megállapodás értelmében a Leopold Múzeum 19 millió dollárt (4,24 milliárd forintot) fizetett Lea Bondi-Jaray örököseinek, a festmény pedig visszakerült a Leopold Múzeumba. Az egyezségnek megfelelően a festményt hazatérése előtt három hétig kiállították a manhattani Zsidó Örökség Múzeumában.
Hogy az örökösöknek kifizetett összeget és a 3,5 millió euróra rúgó jogi költségeket fedezze, az alapítvány hat másik - a Wally-nál mindenesetre kisebb értékű - Schiele-művet bocsát árverésre az ősszel. "Wally visszatérését" a múzeum meghosszabbított nyitva tartással és kedvezményes belépőjeggyel ünnepelte. A festményt a kép párdarabjának tartott Önarckép lampionvirággal című Schiele-festmény mellett állították ki a Leopold Múzeumban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.