Pénzzel rendezték a náci festményrablási vitát
2010. július 21. 17:28 MTI
A bécsi Leopold Múzeum peren kívül 19 millió dollárral (4,24 milliárd forint) rendezett egy Egon Schiele-festménnyel kapcsolatos második világháborús festményrablási vitát.
Korábban
Schiele 1912-ben készült Wally arcképe című festményét a New York-i ügyészség álláspontja szerint a nácik erőszakkal vették el zsidó tulajdonosától, Lea Bondi-Jaraytól a második világháború alatt. A kép 1954-ben került a Leopold Múzeumhoz, az intézmény állítása szerint legálisan.
Az évtizedek óta tartó vita újabb fordulatot vett, amikor a festményt a bécsi múzeum 1997-ben kölcsönadta a New York-i Modern Művészetek Múzeumának, az amerikai állam pedig az eredet jogi aggályaira hivatkozva hamarosan lefoglalta azt. Az ezt követő, 12 éven át tartó jogi procedúra során különböző bírók már több mint háromszor ítéltek úgy, hogy a festményt ellentételezés nélkül vissza kell szolgáltatni az osztrák múzeumnak.
A mostani megállapodás értelmében a festmény visszakerülhet a Leopold Múzeumba, a küszöbön álló per pedig elmarad. A festményt hazatérése előtt három hétig ki kell állítani a manhattani Zsidó Örökség Múzeumában. A 19 millió dollár Lea Bondi-Jaray hagyatékát gyarapítja.
Preet Bharara amerikai ügyvéd szerint az amerikai kormány, Bondi-Jaray hagyatékának képviselői és a Leopold Múzeum között született megállapodás "újabb kis lépést jelent a második világháború alatt tulajdon ellen elkövetett bűncselekmények áldozatainak való igazságszolgáltatásban".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.