Újra kinyitott a "kaposvári Pilvax"
2010. május 26. 16:06 MTI
Ismét kinyitott Kaposvár legpatinásabb kávézója, a Stühmer, amelyre az előző üzemeltető többmilliós tartozásai miatt került lakat kora tavasszal.
Korábban
A kávézónak helyet adó épület és a műemléki védettséget élvező berendezés tulajdonosa, az önkormányzati a helyi kereskedelmi iskola bízta a belváros egyik színfoltjának számító vendéglátóhely üzemeltetését, és a nyitás óta eltelt néhány nap forgalma arra utal, hogy jó kezekbe került a nagy múltú intézmény.
A kávézóban a szakiskola hat egykori és hat jelenlegi tanulója kapott lehetőséget a bizonyításra; a számtalan kávékülönlegesség mellett saját készítésű süteményeket kínálnak, amelyeket egy, az iskola Szakma Kiváló Tanulója-díjjal kitüntetett diák készít.
A kávézót 1928-ban nyitotta meg az 1886-ban alapított, Európa-szerte ismert Stühmer Frigyes Rt. kakaó, csokoládé és cukorgyár. Az idők során az eredeti nevet többször megváltoztatták, így hívták Omniának, majd az Art Café felirat került a portálra, 2006-tól azonban ismét Stühmer néven várta a vendégeket. A "kaposvári Pilvax", ahogy nem hivatalosan az egyik ismert törzsvendég, a Kossuth-díjas Takáts Gyula, Kaposvár nemrég elhunyt jeles költője nevezte a kávéházat, mindig is kedvelt találkozóhelye volt a megyeszékhely közéleti személyiségeinek.
A néhányhónapos kényszerszünet alatt az újbóli megnyitásra egy székesfehérvári restaurátor irányításával felújították az eredeti bútorokat, amelyeket a Kaposvárhoz közeli Kiskorpádon született Kozma Lajos építész, iparművész tervezett, és egykor - még múzeumigazgatóként - éppen Takáts Gyula védetett le.
A sajátos hangulatú, berendezésében a múlt századelőt idéző kávézó éppen időben nyitott meg ahhoz, hogy május utolsó hétvégéjén a Festők városa hangulatfesztiválra Kaposvárra látogatók is megpihenjenek a forgatagban és megkóstolják a kávékülönlegességeket és a süteményeket, amelyekkel az üzemeltető iskola igazgatója szerint "a fővárosi Gerbeaud cukrászdában sem vallanának szégyent".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez
- Egy hónapot késett a németek Moszkva elleni támadása
- „Parancsra tettem" – így védekeztek a nürnbergi per vádlottjai
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke
- Az első világháború valódi arcát mutatta meg regényeiben Erich Maria Remarque
- A részecskekutatás egyik alapeszközét alkotta meg tanítványával Hans Geiger
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Magánhírszolgálat létrehozásával igyekezték növelni üzleti előnyüket a Fuggerek
- Taktikai hibát követhettek el a németek az angliai csata során
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.