Kulturális központtá válik a lévai zsinagóga
2010. május 12. 16:05 MTI
Még idén megkezdődhet az évtizedek óta pusztuló, kihasználatlan zsinagóga épületének felújítása a dél-szlovákiai Léván (Levice), az épületet kulturális központtá alakítanák át - írja az Új Szó című pozsonyi napilap.
Korábban
Több sikertelen pályázat után uniós forrásokból nagyobb összeget nyert a lévai önkormányzat a műemlék megmentésére. A több mint 150 éves épület és a hozzá tartozó 80 éves zsidó iskola galériaként, koncertteremként és színházként működne. A város mintegy másfél millió eurós (420 millió forintos) vissza nem térítendő támogatást kap erre a célra a szlovák Építésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumon keresztül. A munkálatok teljes költségvetése mintegy 1,6 millió euró (490 millió forint). A napokban már le is rakták a projekt alapkövét.
A nagyjából egy évig tartó felújítási munkálatok június közepén kezdődhetnek meg. Az épületet statikailag meg kell erősíteni, felújítják a külső és belső vakolatot, nedvesség ellen szigetelik a falakat, a beázó tetőrészeket kijavítják, megerősítik a lépcsőszerkezeteket és a karzatot. Bevezetik az áramot, a vizet és a gázt, az eredeti zsinagógán kívül szociális helyiségeket, öltözőket, kazánházat alakítanak ki.
Az évtizedeken át elhanyagolt, rossz állapotú műemlék épület 1985-ben került a város tulajdonába, azóta csak állagmegóvásra tudtak pénzt költeni. A város zsidó lakosságának a második világháború idején történt deportálása után vált elhagyatottá az 1853-ban épült zsinagóga, amelyet 1967-ben a csehszlovák állam megvásárolt. A rendszerváltásig bútorraktárként használták az épületet, majd 1989-től ismét üresen állt, az utóbbi években tartottak nagyritkán koncerteket, színházi előadásokat a falak között.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap