2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Virtuális Róma is épül Aquincumban

2010. március 5. 12:42

Sikeresnek bizonyult az Aquincumi Múzeum pályázata, amelyet a Közép-Magyarországi Operatív Programban turisztikai vonzerő fejlesztésére nyújtottak be. A romantikus romkert mellett 21. századi technika is várja majd a látogatókat - írja a műemlékem.hu.

„Háromszáz millió forintnyi az a támogatás, amelyet megítéltek az intézményünknek a turisztikai vonzerő fejlesztésére - mondta el a műemlékem.hu-nak az Aquincumi Múzeum igazgatója. Zsidi Paula hozzátette: az előkészítő fázis már javában zajlik, a kedvező elbírásban bízva építési engedélyeik is vannak, így nem lesz akadálya, hogy alig több mint egy év múlva egy megújult Aquincum fogadja a látogatókat.

A fejlesztés főbb elemei például az új bejárati központ fogadófallal, amely az egykori római kori városfal nyomvonalán emelkedik majd. Épül egy virtuális élménytér, ahol 3D-s technikával válhatnak a látogatók a római hétköznapok, s akár a gladiátorjátékok résztvevőivé. Felépítik egy római kori ház rekonstrukcióját a mai lődomb helyén, mellette pedig ókori játszótér várja a kicsiket a görög-római mitológia alakjaival: falovacska helyett pegazussal.

A cikk folytatása a műemlékem.hu magazinjában

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár