2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Titkos rítusok és lakomák Aquincumban

2010. március 1. 14:42 MTI

Titkos rítusok és lakomák - őskori kultúrák hagyatéka Budapesten címmel tart március 7-én, vasárnap előadást az Aquincumi Múzeumban Tézer Zita régész, a Budapesti Történeti Múzeum Őskori Gyűjteményének vezetője.

Az Aquincumi Múzeum tavaly indította el ismeretterjesztő sorozatát azzal a céllal, hogy az egyes előadásokon keresztül bemutassa Budapest történetét az őskortól a népvándorlás koráig. Az előadásokra szeptember és április között minden hónap első vasárnapján kerül sor.

Az Aquincumi Múzeum ismertetője szerint negyvenezer éves paleolit kőeszközök, neolit és bronzkori települések, temetők, szkíta sírok, kelta ékszerek és fegyverek egyaránt előkerültek Budapesten. A felsoroltak jól illusztrálják, hogy milyen gazdag a főváros területe őskori lelőhelyekben és leletanyagban, amelyeket az utóbbi évtizedek feltárásai hoztak felszínre.

"Az előadás az őskori Budapesttel foglalkozik. Megismerkedhetünk az újkőkori házak formáival, egy együtt eltemetett őskori szerelmespárral, hallhatunk a cserélhető fejű rézkori agyagszobrocskákról. Szó lesz bronzkori napszimbólumokról, urna-temetkezésekről, rituális lakomákról, a szenzációs, újonnan feltárt szkíta temetőről és a keltákról is" - hangsúlyozza a múzeum közleménye.

Négy héttel később, április 4-én Bronzművesség a Római Birodalom területén és Aquincumban/A bronzszobrok és használati eszközök féltett titkai címmel tart előadás Vecsey Ádám restaurátor, a római kori bronzművesség kutatója. "A múzeum kiállítási vitrinjeiben csillogó, sok ezer éves bronztárgyak a legtöbb esetben nem tartalmaznak feliratokat, mégis szinte mindent elmondanak keletkezésükről. Ha szakavatott kézbe kerülnek ezek a kultikus, használati, illetve dísztárgyak, akkor olyan dolgokra is fény derülhet, amelyek néha még a legképzettebb szakembereket is megdöbbentik" - emeli ki a közlemény.

Mint az ismertető rámutat, a bronzművesség már ismert fortélyainak tárháza a mai napig bővül. Újabb és újabb vizsgálatok bizonyítják, hogy mennyire jól ismerték a korabeli mesteremberek az általuk felhasznált anyagok tulajdonságait. Azt vallották, hogy nincsenek rossz és jó tulajdonságú anyagok, pedig tudták, hogy vannak lágyabb, illetve keményebb fémek, de tisztában voltak azzal, hogy egy adott anyag rossz tulajdonsága bizonyos felhasználási területeken előnyt jelenthet. Egy római ruhakapcsoló tű (fibula) rúgójának elkészítése például lágy rézdrótból könnyebb lett volna, mégis ők egy rugalmas ötvözetet használtak, hogy az a drót tényleg rúgóként funkcionálhasson.

Szó esik majd arról, hogy mi a dróthúzás, hogyan készültek a bronzszobrok, miként lehetett higany segítségével bearanyozni az ezüst vagy bronz tárgyakat, milyen eszközöket használtak a fémek megmunkálására, vagy ismerhették-e az esztergát.

Az előadásokra a BTM Aquincumi Múzeumában (III. Szentendrei út 135 .) március 7-én és április 4-én 11 órakor kerül sor.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár