2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Újjászületik a lovarda és a barokk istálló

2010. február 22. 15:00

Már márciusban dönthet a kormány a Gödöllői Királyi Kastély rekonstrukciójának következő üteméről. A kiviteli tervek készen vannak, a lovarda és a barokk istálló még az idén megújulhat – írja a műemlékem.hu.

„A fejlesztés célja a kastély kulturális komplexummá való kiteljesítése” - mondta el a kastély igazgatója. Révész T. Mihály hozzátette: a lovardában és az istállóban a lovas hagyományokat elevenítenék fel, részben klasszikus kiállítás, részben a modern technika segítségével. Így a lószerszámok mellett helyet kapna egy 3D-s vetítés és holokapu is. A kiviteli tervek elkészültek, így a kormány döntése esetén pályázat útján folytatódhat az épületkomplexum rehabilitációja.

A lovarda 1746-49 között épült. Az 1780-as években összekötötték a Barokk Színház alatt lévő toszkán oszlopsorral díszített teremmel és a Sörpincével. Erzsébet királyné kívánságára 1877 körül átépítették, a padlószintet feltöltötték, az ablakszintet megemelték, kerek manézst alakítottak ki benne. A lovarda nem véletlenül volt Erzsébet egyik kedvenc helye a kastélyban: műlovarnők, cirkuszi lovasok tanították a felséget itt mutatványokra, például tűzkarikán átugratásra. Ám nem csak a nevének megfelelő funkciót látta el a tér, Horthy Miklós többször adott engedélyt különböző rendezvények, bálok megtartására benne. A königgrätzi csata után tábori kórháznak, a II. világháborút követően 1945-és 1991 között pedig szovjet laktanyának adott otthont az épületrész.

Közben a tervek szerint haladnak a Rudolf- és Gizella-szárny megújítási munkálatai. A termekben restaurátorok hada dolgozik a falképek helyreállításán, hiszen a kivitelezőnek május 31-én át kell adnia a területet, hogy legkésőbb június 25-én már megnyithassák a nagyközönség előtt a felújított szárnyakat.

„A megújított terekkel természetesen újabb látogatókat igyekszünk vonzani” - mondta Révész T. Mihály, aki szerint reális a látogatószám megduplázása, a jelenlegi évi 180 ezerről 360 ezerre növelése. Az igazgató úgy véli, hogy a kastély teljes kapacitása évi félmillió látogató lehet, azonban ennek elérése egyelőre nem cél, hiszen egyéb funkciót is be kell töltenie. Kulturális komplexum mellett a terv szerint ugyanis protokollhelyszín lehet államközi tárgyalásokon, amivel eredeti funkcióját is visszanyerné, hiszen részben államfői rezidenciává válna.

Képgaléria a műemlékem.hu magazinjában

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár