Ókori kevlárba öltöztek Nagy Sándor katonái
2010. január 14. 10:47 Discovery News
Nagy Sándor katonái linothoraxot, egy többrétegű, ragasztott lenvászonból álló testpáncélt viseltek, amelyet az egyes rétegek laminálásával tettek még áthatolhatatlanabbá - derül ki egy új kutatásból.
Korábban
Az Amerikai régészeti Intézet éves konferenciáján bemutatott tanulmány egyik szerzője, Gregory Aldrete, a Wisconsin-Green Bay Egyetem történésze szerint míg a fémpáncélokról sokat tudunk, a linothorax mindvégig titokzatos maradt, főként az alapanyagok lebomlása miatt. Szerinte ezt a különleges védőruhát egyfajta testpáncélként ezer éven át használták, különböző formákban a Mediterráneumban. A kevlárszerű védelem segíthetett Alexandrosz katonáinak abban is, hogy közel két évtized alatt meghódítsák az addigi ismert világot.
Aldrede és kutatótársa, Scott Bartell azt is sikeresen azonosította, hogy a linothoraxot szinte az összes ókori forrásban megemlítették: 18 szerző 27-szer számolt be róla, és a kutatás során 700 képi ábrázolást is találtak, a görög vázáktól az etruszk templomi faragványokig. A leghíresebb ilyen kép a Pompejiből származó Nagy Sándor mozaik, amelyen az uralkodó is ezt a páncélt viselte.
A kutatók szerint a források alapján egyértelműnek tűnik, hogy ezek testpáncélok a makedón hadseregben a kötelező öltözék részei lehettek. Aldrede szerint ezt támasztja alá az az uralkodói utasítás, ami az indiai hadjárat során keletkezett: ekkor Nagy Sándor 25 ezer új páncélt rendelt, míg a régieket elégettette. Ennek az utasításnak szerinte fémpáncélok esetében semmi értelme nem lett volna.
A kutatók a páncél kényelmességét, és védőerejét demonstrálandó több verziót is készítettek a lehetséges kevlárruhából - mindezt az ókori világban is elérhető alapanyagok felhasználásával. A legnehezebb feladat a megfelelő lenvászon megtalálása volt, illetve szintén komoly kihívást jelentett a különböző rétegek közé kent ragasztó azonosítása is: ezt végül nyúlbőrből és lenmagokból készítették el.
A tesztek sikeresek voltak: a páncél a mai kevlárokhoz hasonlóan fogta fel a támadó fegyverek mozgási energiáját, és védte meg a katonákat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek 09:50
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.