Rendszerváltás a nemzeti kérdés árnyékában
2009. szeptember 21. 09:15 Merenics Éva
Korábban
Örményország függetlenedése
A karabahi kérdés nem sokat javult, Gorbacsov egy vegyesbizottságot nevezett ki, hogy ellenőrizze az ottani fejleményeket, bár ez ellen is folyamatos volt a tiltakozás, nemcsak az Örmény, hanem az Azerbajdzsáni SZSZK részéről is. A Karabah-bizottság tagjait egészen júniusig fogva tartották, amikor is a nem szűnő nemzetközi és társadalmi nyomásnak engedve Gorbacsov amnesztiában részesítette őket. A bizottság időközben fölvette az Örmény Nemzeti Mozgalom nevet, és ellenzéki ernyőszervezetként működött tovább. Fő célkitűzése a szabad törvényhozási választások megtartása volt.
Utóbbira végül 1990. május 20-án került sor, bár természetesen a szabad kifejezés esetében helyesebb lenne idézőjelet használni, mivel a Szovjetunió még mindig létezett, és ellenőrizte az eseményeket. Ugyanakkor az ellenzék is lehetőséget kapott, hogy megmérettesse magát, még ha nem is volt egyszerű indulni a választásokon. A sokszínű ellenzéki ernyőszervezetben megjelentek az addig csak a diaszpóra-közösségekben működő, a Szovjetunióban betiltott örmény pártok anyaországi testvérszervezetei is.
Az Örmény Nemzeti Mozgalom végül egyértelmű többséget szerezett az akkor még Legfelsőbb Tanácsnak nevezett örmény parlamentben. Az elnöki pozíciót Levon Ter-Petroszján szerezte meg, aki a Karabah-bizottság és az Örmény Nemzeti Mozgalom egyik meghatározó személyisége volt, később a köztársaság első elnöke lett. A választásokat követően a mozgalom belekezdhetett stabilizációs terveinek megvalósításába – ám ne feledjük, hogy a Szovjetunió végnapjaiban járunk: esetenként komolyan számolni kellett Moszkva létezésével, máskor viszont teljesen le kellett mondani a szovjet segítségről. Erre szolgáltat példát, hogy az alapvető, demokratikus társadalmi berendezkedést elősegítő reformokat már 1990 nyarán meghozták.
Ilyenek voltak a többpártrendszer bevezetése, a piacgazdaság alapjainak megteremtése, a földosztás, illetve a vallás- és lelkiismereti szabadság engedélyezése, ehhez kapcsolódóan pedig meghatározták az egyház társadalomban elfoglalt helyét. Bár az örmények már 1990 augusztusában kikiáltották függetlenségüket, Moszkva csak 1991. szeptember 21-én ismerte azt el – ez utóbbit azóta a függetlenség napjaként ünneplik Örményországban.
A birodalom felbomlását követő időszak nagy változásokat hozott. Örményországnak már nem Moszkvával közösen kellett megoldásokat találni a problémákra, ez a helyzet pedig leginkább a külpolitikát tette bizonytalanná. A korábban a Szovjetunión belüli helyi ellentétként kezelhető karabahi konfliktus ugyanis már 1991-ben a két tagköztársaság közti háborúvá fajult. A „nagy testvér”, akinek Örményország a törököktől való megmenekülést tulajdonította, nem létezett többé, az ifjú Örmény Köztársaságnak pedig egyáltalán nem volt külpolitikai súlya. Így nem tudta megakadályozni az Azerbajdzsán és szövetségese, Törökország által bevezetett blokádot.
A szovjet idők elhibázott gazdaságpolitikája és a szovjet munkamegosztás megszűnése miatt a kaukázusi köztársaság lakosságának a romokban heverő gazdaság mellett a lehető legsúlyosabb anyagi válsággal kellett szembenéznie. Az energiahordozók nagy része ugyanis Azerbajdzsán felől érkezett Örményországba, beleértve az Oroszországból importáltakat is, az abház konfliktus miatt pedig Grúzia irányából megszűnt a legjelentősebb vasúti összeköttetés. A grúziai konfliktusnak esett áldozatul a Grúzia felől érkező gázvezeték is. Törökországgal pedig korábban jelentős kereskedelmet folytattak, így az ország kívülről történő ellátása teljesen ellehetetlenült.
A nehéz körülmények miatt 1995-re egymillióan hagyták el az országot. Különösen a téli időszakok viselték meg a lakosságot, ezek közül kiemelkedett 1991 tele. A háztartások kénytelenek voltak napi néhány órányi áramszolgáltatással beérni. Tüzelő alig akadt, ennélfogva természetesen központi fűtés sem létezett, és meleg víz sem volt. A megoldást leginkább a diaszpórából befolyt adományok, illetve a diaszpóra-közösségeket befogadó államok segítségével adományozott segélyek jelentették. Ezek keretein belül – ami a legsürgetőbb volt – kerozinüzemű kazánok érkeztek az Egyesült Államokból, fűtőanyaggal együtt. A szállítást légi úton oldották meg, ám a török légtérben több esetben leszállásra kényszerítették az Örményország felé tartó gépeket, így végül Grúzia felől közelítettek a szállítmányokkal. A török kereskedők és az örmény vásárlók a közös határhoz közeli grúz városokban adták-vették a korábban Törökországból érkező importárukat.
A külpolitikai elszigeteltség 1993-ra kezdett enyhülni, amikor is a Török és az Örmény Köztársaság felvette egymással a diplomáciai kapcsolatot, ám a határ a mai napig le van zárva. A feszült viszonyokat némileg enyhítette az Iránnal ápolt hagyományosan jó kapcsolat, illetve a diaszpóra segítségével erősödtek az Egyesült Államokhoz és Franciaországhoz fűződő szálak. Hasonlóképpen a diaszpóra segített megalapozni Örményország felvételét a különböző nemzetközi szervezetekbe, amelyek jócskán kivették a részüket az Azerbajdzsánnal való konfliktus megoldásából. A folyamatban a legnagyobb szerepet az Európai Biztonsági Együttműködési Értekezlet (EBEÉ) vállalta, amely 1992-től kezdve közvetített a tűzszüneti tárgyalásokban. Ezek 1994 nyarára tűzszüneti megállapodással zárultak. A szervezet budapesti csúcstalálkozóján elhatározta, hogy békefenntartókat vezényel a térségbe, ám békeszerződés azóta sem született.
A fegyverszünettel viszont megnyílt a lehetőség, hogy Örményország nemzetközi hiteleket kaphasson, illetve a külföldi befektetések is elkezdhettek szállingózni az országba, igaz, a bizonytalanság miatt még 1994 után is lassan. További nehézséget jelentettek a piacgazdaság kiépülésében a kommunista tervgazdaság hagyományai, illetve az átláthatatlan, korrupt privatizációs folyamat. Mindez a mai napig érezhetően hátráltatja az ország fejlődését.
Hasonlóképpen beszélhetünk a belpolitikai helyzetről is. A rendszerváltás óta a viszonylagos stabilitás jellemzi, bár a korábbi rendszerváltó erők egysége hamar megbomlott. A politikai elit ezzel párhuzamosan eltávolodott a társadalmi igényektől, illetve magától a társadalomtól. A választások tisztasága gyakran kétséges, a helyi gazdasági oligarchia kezében jelentős politikai hatalom is összpontosul.
Hogy kevésbé pesszimista fejleményekkel fejezzük be az események taglalását, elmondhatjuk, hogy az örmény identitástudathoz való erős ragaszkodás – különösen kiemelendő ezen belül az anyanyelv tisztelete és az örmény keresztény vallás – lehetőséget adott a szovjet kultúrától való elszakadásra, az önálló kulturális életre, még ha az ország továbbra is erősen függ Oroszországtól, és az orosz kultúra napjainkban is nagy megbecsülésnek örvend. A nemzeti kultúra gyakran „tévelyeg” a rendszerváltás óta beözönlő nyugati értékek és értéktelenségek között, a hat évtizedig tartó szovjet uralom után valószínűleg időbe fog telni, mire minden múltból örökölt problémára megoldást lelnek. Az örmény átlagember mindeme nehézségek mellett meglévő optimizmusa és tettvágya azonban sokaknak példát mutathat még a nyugati világban is.
Terra Recognita Alapítvány
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Alattvalói joviális öregúrként és zsarnokként egyaránt tekintettek Ferenc Józsefre 17:44
- Elkezdődött a nevezés a Kecskeméti Animációs Fesztiválra 14:20
- Nyugdíjba vonulás után is rendkívül népszerű maradt Both Béla 09:50
- Csaknem húsz évet kellett várni az Erzsébet híd újjáépítésére 09:05
- VIII. Henrik egyházszakadási törekvéseiért kis híján I. Jakab bűnhődött tegnap
- Vasmarokkal irányította Spanyolországot Francisco Franco tegnap
- Koncertjeinek bevételét gyakran fordította jótékony célokra Anton Rubinstein tegnap
- 10 meglepő tény a vasút történetéből tegnap
