Kínában háziasították az első kutyákat
2009. szeptember 2. 17:01 MTI
Tizenhatezer évvel ezelőtt Kína mai területén, a Jangce-folyótól délre háziasították az első kutyákat - derült ki egy új svéd kutatásból.
Korábban
Korábbi kutatások arra engedtek következtetni, hogy Kelet-Ázsiában kezdték domesztikálni a farkasokat, ám lehetetlen volt pontosan megállapítani, hogy mikor és hol jelentek meg az első kutyák. A stockholmi Királyi Technológiai Intézet (KTH) munkatársainak most sikerült precízen behatárolniuk térben és időben az ember legjobb barátjának a színrelépését. A kutatásról szóló tanulmány a Molecular Biology and Evolution című tudományos szakfolyóiratban látott napvilágot - olvasható az EurekAlert című tudományos hírportálon.
"Első ízben sikerült a történelem során meghatározni a kutya születési helyét, idejét, és azt, hogy elsődlegesen hány farkast háziasítottak a térségben" - hangsúlyozta Peter Savolainen biológus, a KTH kutatója, aki svéd és kínai kollégáival végezte a vizsgálatot. A kutatók szerint a kutyát 16 ezer éve domesztikálták a Jangce-folyótól délre eső területen.
"Korábbi, 2002-es kutatásaink eredményeit nem fogadta el teljes mértékben a tudományos világ" - jegyezte meg Savolainen, ám reményei szerint a mostani adatok nagyobb egyetértésre találnak a kutatók körében. Mint hozzátette: a legújabb kutatás ugyanis sokkal részletesebb képet vázol a kutyák háziasításának folyamatáról. Az ebek domesztikálásának időpontja összhangban van azokkal az adatokkal is, amelyek szerint a világnak ezen a részén 10-12 ezer évvel ezelőtt tértek át a vadászó-gyűjtögető életmódot folytató törzsek a földművelésre és állattartásra.
A biológus szerint a kutyák domesztikálása ugyan egyetlen földrajzi ponton kezdődött, ám az ebek nagyszámú őstől származnak, legkevesebb 700 farkast háziasítottak a térségben. "A háziasított farkasok nagy száma azt jelzi, hogy a domesztikálás fontos része volt a korabeli lakosság kultúrájának" - mutatott rá Savolainen.
Mint kifejtette, a kutatás során több érdekes hipotézist is felvetődött. Az egyik elmélet szerint az eredeti kutyák - későbbi európai leszármazottaikkal ellentétben, amelyeket pásztorkodásra vagy házőrzésre alkalmaztak - az emberek gyomrában fejezték be földi pályafutásukat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Liszt Ferenc műve csendült fel a Dohány utcai zsinagóga felavatásán
- Idén ősszel is megrendezik a Zsinagógák Hetét
- Koncertek, színházi előadások és hóra táncház is várja az érdeklődőket a Zsidó Kulturális Fesztiválon
- Önfejűsége miatt gyakran keveredett konfliktusokba munkája során Gustav Mahler
- Szász Endre és Kondor Béla alkotásaival emlékeznek a holokauszt áldozataira Szombathelyen
- Ötmillió dollárt költött fogadásokra a múlt század népszerű filmkomikusa, Walter Matthau
- Féltek a középkori orvosok, hogy meggyűlölik őket, ha a leprát gyógyítják
- Már fiatal korában a világ legjobb orientalistái közé sorolták Goldziher Ignácot
- Különleges témákkal várják a látogatókat a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.