Megtalálták a legendás japán királynő sírját
2009. június 3. 08:50 The Daily Telegraph
A japán régészek minden bizonnyal felfedezték a legendás Jamatai királyság úrnője, Himiko temetkezési helyét, ám ennek igazolása egyelőre lehetetlennek tűnik, mert a császári ház dinasztikus okokra hivatkozva minden régészeti feltárást megtiltott a helyszínen.
Korábban
A Japán Történelem Nemzeti Múzeuma kutatói múlt vasárnap a Japán Régészeti Szövetség 75. ülésén számoltak be arról, hogy a szigetország középső részén található ősi főváros, Nara közelében, Szakurai városában felfedezett temetkezési domb Himiko királynő sírját rejtheti.
A régészek korábban azzal érveltek, hogy a tradicionálisan kulcslyuk alakú, negyedik században épített sír túl modern lehetett Himikónak. A Harunari Hideki professzor által vezetett kutatócsoport azonban a közelben i.sz. 240 és 260 között készített agyagtárgyakat fedezett fel, ezek léte pedig azért fontos, mert az egykori források szerint Himiko 250 körül halhatott meg. A sír különben igencsak tekintélyes: 280 méteres hosszúságával háromszor olyan hosszú, mint a térség többi temetkezési helye.
Harunari szerint Himiko fontos része a japán történelemnek, hiszen ő volt az ország első királynője (ennek hosszát azonban nem ismerjük), és a mostani kutatásnak elsősorban azt kell eldöntenie, hogy Himiko tényleges uralkodónő, vagy inkább egyfajta sámánszerű vezető lehetett. Mindezt a régészek könnyedén bebizonyíthatnák, de az ásatások megtiltásával ez egyelőre lehetetlennek tűnik.
A vizsgálatok leállítására azért került sor, mert a régészeti leletek bizonyító erejével akár a császári ház eredetét is kétségbe vonhatják: a hivatalos elképzelések szerint a jelenlegi uralkodó is Himikótól származik. Ezt a mítoszt pedig senki sem bolygatná szívesen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben
- Koszta József eddig ismeretlen alkotására bukkant rá a szentesi múzeum
- Színes programokkal várja az érdeklődőket az Őszi Kulturális Fesztivál Szegeden
- Földrengés és az első világháború is hátráltatta Iványi-Grünwald Béla művésztelepének sikerét
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál
- Hetvenes évekből származó fotográfiákat is láthatunk a Mai Manó Házban megnyíló kiállításon
- A Körhinta révén a modern magyar filmet is megismertette a világgal Fábri Zoltán
- Mesejátékok, bohózatok és krimik is szerepelnek majd a kecskeméti színház műsorán
- Klasszikus és könnyűzenei művek is elhangoznak az MVM ZENERGIA koncertjén
- Nemzetközi nyomásra enyhítették a kommunisták a Mindszenty bíboros elleni ítéletet 08:20
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték tegnap
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból tegnap
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István tegnap
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna tegnap
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 2024.10.05.