A tavaszi hadjárat csúcspontja volt Buda visszafoglalása
2009. május 21. 13:24 MTI
Százhatvan éve, 1849. május 21-én foglalta vissza a magyar honvédsereg Buda várát a császári haderőtől. Bár a a védők erejét alábecsülték, a győzelem elsöprő erejű volt. A magyarok örömét az ellenük szövődő szövetség sem ásta alá.
Korábban
A tavaszi hadjárat sikerei, a komáromi vár felszabadítása után a szabadságharc politikai és katonai vezetői - parázs vita után - Buda visszafoglalását tűzték ki célul, ez az elképzelés megfelelt a közvélemény várakozásának is, hiszen a főváros az ország szuverenitásának szimbóluma volt. A magyar sereg zöme május 4-én érkezett a fővároshoz, létszáma mintegy 31 ezer főt tett ki. Kmetty György hadosztálya még aznap rohamot kísérelt meg a vár ivóvízellátását biztosító vízmű sáncai ellen, de visszaverték, s a magyar tüzérség is hiába lőtte kis kaliberű tábori lövegeivel a Sváb-hegyről és a Nyárs-hegyről a vár falait. Kiderült, hogy a védők erejét alábecsülték, a remélt gyors és látványos győzelem elmaradt.
A módszeres ostrom május 12-én kezdődött, amikor megérkeztek a nehéz ostromágyúk, amelyeket a fővezér Görgei Artúr hozatott Komáromból. A hadsereg tüzérparancsnoka, Psotta Móric alezredes irányításával megkezdődött a réstörő és az ezt fedező ún. leszerelő ütegek helyének előkészítése és fedezéket készítettek a tábori ütegeknek is. A védők figyelmét a gyalogság látszattámadásaival terelték el és időről-időre lőtték a várat.
A budai várőrség parancsnoka, Heinrich Hentzi tábornok nehézágyúival kíméletlenül lőni kezdte Pestet, a katonai szempontból értelmetlen bombázás sok civil életét követelte és porig rombolta a pesti Duna-sort. Május 16-án reggel megszólaltak a magyar sereg ostromágyúi is, amelyek hatalmas rést törtek a várfal nyugati és délnyugati részén, a Fejérvári kapu környékén. 17-ére virradóra a honvédsereg támadásra indult, de a még túl magasan levő résen át a nem tudott behatolni a várba.
A döntő roham május 21-én hajnalban kezdődött, először hajnali négy óra körül az I. hadtest a Krisztinaváros felől támadó csapatai jutottak be a várba. A Szent György térrel szemközti falakat egy önkéntesekből álló század mászta meg, majd a 47. honvédzászlóalj katonái is benyomultak a várkertbe, ahol a velük szemben álló olaszok letették a fegyvert. A támadás visszaverésére induló Hentzit halálos lövés érte, katonáit szuronyroham vetette vissza.
Ezzel egy időben a Bécsi kaput és a Vérmező felé eső sarokbástyát támadó III. hadtest is betört, nem sokkal később a Kmetty-hadosztály elfoglalta a vízivárosi vízmű sáncait. Hentzi helyettese, Alois von Alnoch ezredes megpróbálta felrobbantani az aláaknázott Lánchidat, de csak ő veszítette életét, a híd alig rongálódott meg. A királyi várba visszavonult császári csapatok reggel hét órakor letették a fegyvert.
Az ostrom során a császári sereg négy zászlóalját vesztette el (került hadifogságba). Ezek közül kettő olasz legénységű sorzászlóalj, a másik kettő pedig horvát legénységű határőrzászlóalj volt, akik csak akkor tették le a fegyvert, amikor már kilátástalan volt a helyzetük. A győzelem 370 magyar honvéd életét követelte, 670-en sebesültek meg. Buda bevételének napján állapodott meg végleg Varsóban I. Miklós orosz cár és I. Ferenc József osztrák császár az orosz hadsereg magyar forradalom elleni intervenciójában, ami megpecsételte a szabadságharc sorsát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- „Parancsra tettem" – így védekeztek a nürnbergi per vádlottjai
- Saját hazájában is vonakodtak elismerni Jesse Owens kimagasló teljesítményét
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Egy magyar vállalkozó szárnyai alatt kezdte karrierjét Ferdinand Porsche
- Villámháborúval vette kezdetét a második világégés
- Lengyel szabotőröknek álcázva robbantották ki a világháborút német katonák
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.