Nem hozott győzelmet a Habsburg-ház trónfosztása
2009. április 14. 11:08 MTI
"Amely percben Magyarországon akadna ember, aki urává akarna lennie e nemzetnek, aki bármely hatalmat mástól, mint e nemzet képviselői testület kezéből akarna venni, azon emberre, uraim, vigyázzanak önök, az egész nép, és soha semmi esetben ne tűrjék, ne engedjék azt, hogy e nemzet felett más határozhasson valaki, mint e nemzet maga" - hangzottak 160 éve, 1849. április 14-én a debreceni nagytemplomban Kossuth Lajos szavai. A képviselőház e napon közfelkiáltással elfogadta Magyarország függetlenségének kimondását, valamint a Habsburg-Lotharingiai uralkodóház trónfosztását, egyben kormányzóelnökké választotta Kossuth Lajost.
Korábban
A szabadságharc 1849 elején elveszettnek tűnt: Windischgrätz herceg csapatai elfoglalták a fővárost, s a kápolnai csatában vereséget mértek a magyar főerőre. I. Ferenc József ezért március 4-én kiadta (az életbe soha nem lépett) olmützi alkotmányt, amely Magyarországot részeire bontva, a koronatartományok egyikeként tagolta be a birodalomba. A kocka azonban fordult: a tavaszi hadjáratban a honvédsereg az osztrák határig kergette vissza a megtépázott osztrák hadakat.
Kossuth már az olmützi alkotmány közzététele után felvettette: nem kötelessége-e a nemzetnek méltó választ adni a kihívásra, de a Batthyány-kormány egykori híveiből alakult "békepárt" és a hadsereg egyes tisztjei akkor ellenezték a függetlenség kimondását. Az április eleji nagy győzelmek után a fővezér Görgey Artúrral és a tábornoki karral tárgyalva már nem ütközött különösebb ellenállásba. Tervét április 12-én terjesztette az Országos Honvédelmi Bizottmány, majd másnap az országgyűlés zárt ülése elé.
Az inkább népgyűlésre emlékeztető országgyűlés április 14-én ült össze a debreceni Nagytemplomban. Kossuth hatalmas ívű beszéde felvillanyozta a jelenlevőket, akik közfelkiáltással szavazták meg a Habsburg-Lotharingiai uralkodóház trónfosztását és a Függetlenségi Nyilatkozatot. Ez kimondta, hogy "Magyarország és a vele törvényesen egyesült Erdély szabad, független, önálló, európai állam.... A Habsburg-Lotharingiai ház a magyar nemzet elleni árulása, hitszegése és fegyverfogása által, s mivel az ország önálló államéletének eltörlésére, a nemzet legyilkolására idegen hatalom fegyveres erejét is használni nem iszonyodott, ezennel trónvesztettnek, kirekesztettnek és száműzöttnek nyilváníttatott a nemzet nevében... Az ország jövendő kormányrendszerét részleteiben a nemzetgyűlés fogja megállapítani, addig pedig az országot egész egyetemes kiterjedésében a nemzetgyűlés egy ajkú felkiáltásával és közmegegyezéssel kinevezett kormányzó-elnök Kossuth Lajos a maga mellé veendő miniszterekkel kormányozza."
A Nyilatkozat nem váltotta be Kossuth reményeit. A gyorsan felocsúdó békepárt elérte, hogy szétválasszák a kormányzói és a miniszterelnöki tisztséget, s utóbbira a hozzájuk közel álló Szemere Bertalant válasszák meg. Elmaradt a külpolitikai fordulat is: a nagyhatalmak az erőegyensúly érdekében Ausztria fennmaradását választották, Bécsben pedig már eldöntötték, hogy segítséget kérnek Oroszországtól.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.