Átalakítják a pécsi Régészeti Múzeumot
2009. május 16. 13:05 MTI
Ősszel megkezdődhet a Régészeti Múzeum átalakítása Pécsett, miután a Baranya Megyei Önkormányzat erre irányuló pályázata a napokban támogatást nyert a Norvég Alaptól.
Korábban
"Az önkormányzat 907,5 millió forintos beruházásához több mint 653 millió forintot ítéltek meg, melynek köszönhetően nemcsak megújul és kibővül, hanem új funkciókat is kap a Széchenyi téren álló, 18. században épült, s 1950 óta múzeumként működő ingatlan" - mondta Hargitai János, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke pénteken Pécsett, sajtótájékoztatón.
A kereszténydemokrata politikus beszámolt arról, hogy a 2010 végéig tartó rekonstrukció során az épület alatt új szintet, a földszinten kávézót és teraszt alakítanak ki. Emellett kültéri tárlatok berendezésére is alkalmas kertet építenek, a belső udvart pedig üvegtetővel fedik le, hogy az mintegy száz embert befogadó előadóteremként is üzemelhessen. Az emeleten öt iroda, könyvtár, rajz-, restaurátor- és fotóműhely, informatikai és régészeti workshop műhely, továbbá időszakos kiállítótér kap helyet - tette hozzá.
Hargitai János kitért rá, hogy a jövőben a régészeti kiállítás mellé helytörténeti gyűjtemény kerül, s mindkét tárlatot a kor követelményeinek megfelelően interaktív elemekkel mutatják be a látogatóknak. Megjegyezte: az épületben nyit irodát az örökségvédelemmel és a kézműves hagyományok őrzésével foglalkozó Porta Speciosa Egyesület és a Magyar Műemlék- és Épületgondozó Alapítvány. Jelenlétükkel az érdeklődők nemcsak a kiállítási tárgyakat, hanem azok készítésének módját is megismerhetik, lehetőség nyílik továbbá örökségvédők, restaurátorok kézművesek oktatására, képzésére is.
Jan Kennis, Hollandia kulturális attaséja arról szólt, hogy Hollandia lobbizott a megyei önkormányzat pályázatának sikeréért, mert fontosnak tartja, hogy egy ilyen fejlesztés Pécsett, Európa 2010-es kulturális fővárosában valósuljon meg. Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere azt mondta: fontos feladatának tekinti az Európa Kulturális Fővárosa beruházásainak felgyorsítását. Megítélése szerint ennek ellenére a nagyprojektek közül csak a közterek és parkok megújításának időbeni befejezésére van reális esély. Nem kizárt, lesz építmény, amelynek átadása a közbeszerzések elhúzódása miatt 2011 elejére tolódik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez 2024.10.03.
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására 2024.10.03.