Folytatják az ásatásokat a pekingi ember lelőhelyén
2009. május 8. 16:19 MTI
Rövidesen újrakezdik az ásatásokat a Peking közeli Csoukoutienben (Zhoukoudian), ahol 80 évvel ezelőtt a pekingi ember néven elhíresült, 750 ezer éves Homo erectus koponyamaradványaira bukkantak.
Korábban
A kínai fővárostól 48 kilométerre délnyugatra található barlangrendszerben Johann Gunnar Andersson svéd tudós 1921-ben fedezte fel az ősember használati eszközeinek maradványait. Az ígéretes lelőhelyen ettől kezdve szinte megállás nélkül zajlottak az ásatások. A pekingi emberből először egy zápfog került a felszínre, majd nyolc évvel később, 1929. december elsején Pej Ven-csung (Pei Wenzhong) kínai régész egy 40 méteres hasadékból hozta felszínre az ősember koponyatetőcsontját, amelynek alapján az egykor itt élt előember fejlettségi szintjére is következtetni lehetett.
A Csoukoutien környéki barlangrendszerben negyven pekingi ember több mint kétszáz csontmaradványa került a felszínre. A 100 ezer darabból álló leletcsoportban a kőszerszámoktól kedve 98 emlős és 62 madár csontmaradványait is megtalálták. A tervek szerint legkésőbb júliusig azon a helyen kezdik újra az ásatásokat, ahol 1937-ben a japán megszállás miatt felfüggesztették. A pekingi ember megtalálásának 80. évfordulóján most a barlang nyugati felében kezdődne a feltárás.
A megkövesedett emberi csontmaradványok legértékesebb darabjait egyébként nem sokkal a csendes-óceáni háború kitörése előtt biztonsági okokból az Egyesült Államokba kívánták szállítani. A faládákba csomagolt leleteknek a szállítás során nyomuk veszett és az azóta sem kerültek elő. A világörökségek listájára 1987-ben felkerül csoukoutieni barlangrendszer szakértők szerint még sok meglepetést tartogathat, ugyanis a gazdag lelőhely egyharmada teljesen érintetlen maradt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz
- Házmesterek a vészkorszakban
- Liszt Ferenc műve csendült fel a Dohány utcai zsinagóga felavatásán
- Idén ősszel is megrendezik a Zsinagógák Hetét
- Koncertek, színházi előadások és hóra táncház is várja az érdeklődőket a Zsidó Kulturális Fesztiválon
- Önfejűsége miatt gyakran keveredett konfliktusokba munkája során Gustav Mahler
- Szász Endre és Kondor Béla alkotásaival emlékeznek a holokauszt áldozataira Szombathelyen
- Ötmillió dollárt költött fogadásokra a múlt század népszerű filmkomikusa, Walter Matthau
- Féltek a középkori orvosok, hogy meggyűlölik őket, ha a leprát gyógyítják
- A szovjet vezetés paranoiája 1983-ban majdnem a harmadik világháború kirobbanását okozta tegnap
- A Rosenberg-házaspár pere tömeghisztériát váltott ki az Egyesült Államokban tegnap
- Még Gary Cooperrel és Frank Sinatrával is hírbe hozták Anita Ekberget tegnap
- Ezer forintot ajánlottak Déryné Széppataki Róza, az első magyar primadonna csókjáért tegnap
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek tegnap
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét tegnap
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 2024.09.28.
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 2024.09.28.