Vitatott elmélet a Homo erectus letelepedéséről
2007. június 26. 11:00
A modern ember legkorábbi ősei az eddig gondoltnál 400 ezer évvel korábban hagyhattak fel a vadászó-gyűjtögető életmóddal és telepedhettek le.
Korábban
Egy német régész az emberi evolúció eddig elfogadott idővonalával szállt szembe, mert szerinte bizonyítékot talált arra, hogy az Afrikából Ázsiába és Európába vándorló Homo erectus már 400 ezer évvel ezelőtt is letelepedve élhetett. A Hamburgi Egyetem régészeti intézetének munkatársa, Helmut Ziegert szerint az elméletét alátámasztó leletekre Északkelet-Afrikában bukkantak rá. A délnyugat-líbiai, mára kiszáradt Fezzan tó partján fekvő Budrinnánál, illetve az etióp Awash folyó partján található Melka Konturénél ugyanis kőkunyhókat, illetve azok mellett elszórt több ezer pengét, kézifejszét, kaszát, kést és más eszközöket találtak.
A titokzatos Homo erectus |
A lap egyik szerkesztője, Sean Kingsley szerint a régészet számára a felfedezés ahhoz hasonló, mintha életet találtak volna a Marson. A felfedezést különösen érdekessé teszi, hogy Ziegert több tucat ásatással a háta mögött igen gondosan járt el az ügyben.
Mások azonban nem ilyen lelkesek: Paul Pettitt, a Sheffieldi Egyetem vezető paleolitikus régésze szerint lehetséges, hogy amit a kunyhók maradványainak tartanak, valójában természetes képződmények. Szerinte a datálástól a leletek hitelességéig minden megkérdőjelezhető, és a Minervában bemutatott feltárásból egyáltalán nem szabad általánosítani.
A korszak másik szakértője, Paul Bahn régész is igen szkeptikus az ügyben. Szerinte a Homo erectus igen fejlett volt, hasonló épületeket is emelhetett, és gyakran éltek együtt nagyobb csoportokban. Elmondása szerint "az is lehet, hogy a Homo erectus csupán pár napig élt ott. Lehetséges, hogy ha nem találtak barlangot vagy fedett helyet, akkor néhány napra vagy hétre építhettek maguknak hasonló kezdetleges menedékeket. Az, hogy kőből épültek, nem jelent állandó települést" - állítja.
Nick Barton, az Oxfordi Egyetem régészeti intézetének tagja is kétségei fejezte ki a datálással kapcsolatban, mert szerinte a paleolitikus kőeszközöket nem lehet tipológiai jegyek alapján korszakolni. Ziegert azonban nem csügged, mert szerinte a jövőbeli felfedezések is majd az ő elméletét támasztják alá. Éppen ezért a Hamburgi Egyetem már is be is jegyeztette a helyszíneken a következő négy évre szóló ásatásokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- A szovjet vezetés paranoiája 1983-ban majdnem a harmadik világháború kirobbanását okozta 19:05
- A Rosenberg-házaspár pere tömeghisztériát váltott ki az Egyesült Államokban 16:05
- Még Gary Cooperrel és Frank Sinatrával is hírbe hozták Anita Ekberget 16:05
- Ezer forintot ajánlottak Déryné Széppataki Róza, az első magyar primadonna csókjáért 14:20
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek 09:50
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap