Zarándoklattal és emlékbélyeggel jubilálnak a ferencesek
2009. február 5. 15:44 MTI
Zarándoklatokat szerveznek, emlékbélyeget és kiadványokat jelentetnek meg az idén abból az alkalomból, hogy a ferences férfi és női szerzetesrend, valamint a ferences világi rend pápai jóváhagyásának 800. évfordulóját ünnepli. Az évfordulóhoz fűződően világszerte, így Magyarországon is számos programot rendeznek - mondta el Dobszay Benedek, a rend tartományi titkára.
Korábban
Az ünnepi év alkalmából február 24-én a Magyar Posta Zrt. közreműködésével kiadják a Szent Ferenc jubileumi emlékbélyeget. Ezen kívül a ferences szellemiségről országos képzőművészeti, zenei és irodalmi pályázatot hirdettek meg keresztény hetilapokban, honlapokon - tette hozzá. Dobszay Benedek szólt arról is, hogy zarándoklatokat szerveznek az olaszországi Assisibe, ahol a ferences szerzetesrend alapítója, Assisi Szent Ferenc született. Február végén találkozót tartanak Budapesten az esztergom-mátraverebély-szentkúti gyalogos zarándoklat résztvevőinek, ez egyúttal az egykori és a majdani zarándokok számára fényképes beszámoló és kedvcsináló.
Programjaik között szerepel filmvetítés is, a ferencesekről szóló alkotást más helyszínek mellett Gyöngyösön, az ottani plázában mutatják be. A budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán pedig művészettörténeti konferenciát szerveznek, Szűz Mária tisztelete a ferences művészetben címmel. A jubileumi évhez tartozik számos komolyzenei koncert is, amelyeket a rend templomaiban tartanak országszerte. A Piliscsabai Egyházzenei Napok keretében, május 15. és 17. között ferences intézmények és plébániák kórusai lépnek föl. Az évfordulóra kiadványokat is megjelentetnek, köztük A ferences család közösségei Magyarországon, illetve A ferencesség és a ferences lelkiség című kötetet, továbbá kiadnak egy ferences naptárat is - közölte a tartományi titkár.
A Kisebb Testvérek Rendjét (ferencesek) Assisi Szent Ferenc alapította. A rend 1209-ben szóban, majd 1223-ben írásban nyert pápai megerősítést. Amikor az alapító 1226-ban meghalt, követői már több ezren voltak. Rendtartományokra, provinciákra oszlottak, Angliától a Szentföldig. A ferencesek célja, hogy Szent Ferenc nyomán "teljesen az Evangélium szerint éljenek, mégpedig testvéri közösségben; tegyenek tanúságot a bűnbánatról, a kicsinységről; és a minden ember iránti szeretetben az egész világon az Evangélium hírnökei legyenek, a kiengesztelődést, a békét és az igazságosságot hirdessék cselekedeteikkel" . A közösség az oktatás-nevelés, a plébániai lelkipásztorkodás, a szociális tevékenységek és a kultúra területén lát el feladatokat.
Az első magyarországi provincia 1232-ben vagy 1233-ban vált önállóvá, s a 14. század kezdetén már 45 rendházat számlált. A jelenlegi szervezetet, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartományt 2006. június 24-én hozták létre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap