A magyar szerzetesrend 700 éve
2008. december 4. 11:01
Kanonizálás, regula, terjeszkedés
Anjou legendárium: |
Gentilis, pápai legátus 1308. évi magyarországi látogatása meghozta számukra a várva várt engedélyt, s a következő évben már első Remete Szent Pál rendjeként emlegették őket.
Jánki László kalocsai érsek beszámolója szerint 1317-ben a pálosoknak már mintegy harminc rendházuk volt szerte az országban. Eljött az ideje annak, hogy hivatalosan is kinyilvánítsák, a szerzetesi életmódot meghatározó szabályzatok közül kinek az útmutatásai alapján kívánnak élni. A pálosok Szent Ágoston reguláját választották, s ezzel a szűzi tisztaságot és krisztusi szeretet. Az ágostoni iránymutatás értelmében napjaik a zsolozsmázás, misézés, a közös étkezések, vagy éppen a böjt jegyében teltek. A kommuna számára pontosan előírt magatartás vonatkozott a női nemhez való hozzáállásra is. "Ha netán nőt láttok, ne szögezzétek rá szemeteket! Amikor kimentek a monostorból, nem tilos ugyan nőket látnotok, bűn viszont őket megkívánni, vagy tőlük várni ugyanezt. Isten nemtetszésétől féljen a szentségre törekvő férfi, hogy ne akarjon bűnös módon nőnek tetszeni" - írja a regula.
Allegorikus ábrázolás Valentinus |
A beteggondozás, a ruházat-, a könyvtár rendben tartása, az élelem kiosztása, az elöljárók és a testvérek kapcsolata mind szigorúan szabályozott keretek között működött. A leghétköznapibb "parancsolatok" egyike például abban állt, hogy "Máshová ne menjetek kevesebben, mint ketten vagy hárman." 1328-ban - ugyanabban az évben, amikor Ágoston reguláját hivatalosan jóváhagyták számukra - a pálos rend felmentést kapott a tizedfizetési kötelezettség-, és a helyi zsinaton való kötelező részvétel alól.
Területi terjeszkedésük is megkezdődött. Először Szlavónia, majd 1340 táján nyugat felé, dél-német vidékek irányába lépték át az országhatárokat. A 14-15. század során a környező déli területeken, elsősorban Horvátországban, Isztriában és a már említett Szlavóniában alakultak és működtek hosszabb-rövidebb ideig pálos monostorok. Magyarországon Nagy Lajos király (1342-1382) lett a rend első, komoly támogatója. Az általa alapított székházak közül kiemelkedik a márianosztrai, amely napjaink egyik leglátogatottabb zarándokhelye. Az uralkodó jótékony közbenjárásának köszönhető az is, hogy a pálosok rendjéből ún. exemptus egyház lett. XI. Gergely pápa (1370-1375) szüntette meg felettük a püspöki joghatóságot, s egyúttal közvetlenül a Szentszék fennhatósága alá rendelte a remetéket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Farmernadrágot sem viselhettek a Budai Ifjúsági Parkban szórakozó fiatalok tegnap
- Egész életükben futottak a törvény elől a középkor legendás banditái tegnap
- Roosevelt segítségével menekült el hazájából a pszichoanalízis megteremtője tegnap
- Máig rejtélyek övezik az Omega zenekar megalakulásának történetét tegnap
- Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján tegnap
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál tegnap
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot tegnap
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak 2024.09.22.