Majomemberen dolgozott az orosz Frankenstein
2008. október 13. 08:56 MTI
Egy szovjet-orosz biológus-zoológus meg akarta alkotni a majomembert - derül ki Alexander Etkind, a Cambridge-i Egyetem orosz származású történész professzorának egy szaklapban megjelent tanulmányából, amelyben Ilja Ivanov hajmeresztő kísérleteiről folytatott kutatásainak eredményeiről számolt be.
Korábban
A múlt század első felében tevékenykedő Ivanov, akit a nyugati sajtó "vörös Frankensteinnek" nevezett, a maga korában a mesterséges megtermékenyítés talán legnagyobb szakértője volt - csak sajnos átlépett egy határt az utópia irányába. Ténylegesen szerette volna megalkotni a majomembert. Kutatásait a Kreml csillagászati összegekkel támogatta, de tervei csődöt mondtak. 1990-ben Mihail Gorbacsov szovjet elnök a kutatók rendelkezésére bocsátotta az archívumokban elfekvő dokumentumokat és az igazság kezdett felszínre kerülni - írta a Corriere della Sera című olasz napilap.
Ivanov a mesterséges megtermékenyítéssel előállított hibrid majomemberrel kapcsolatos elképzeléseit 1910-ben egy Grazban megtartott nemzetközi zoológiai kongresszuson ismertette először. A kollégák puszta elméletnek hihették, mert nem tudták, hogy a kísérletezés hamarosan elkezdődik. 1926-ban a tudós szovjet pénzzel és a párizsi Pasteur intézet áldásával elutazott Kindiába, az intézet Francia Guineai kísérleti állomására, ahol emberi spermával (állítólag a sajátjával is) megtermékenyített három csimpánzt.
A kísérleti állatok és a másik tucat, amelyet a Szovjetunióban akartak felhasználni, a hosszú hajóúton elpusztult, még mielőtt a Szuhumiban található kísérleti intézetbe értek volna. A boncolás megállapította, hogy a három közül egyik sem maradt terhes. Ivanov ekkor új módszert próbált bevezetni. Nőket akart majomspermával megtermékenyíteni. Talált is erre a célra öt önkéntes nőt, de programját nem tudta befejezni, mert más szelek kezdtek fújni: letartóztatták kémkedés vádjával és 5 évi lágerfogságra ítélték. Az ítéletet hat hónap után Alma Ata-i száműzetésre változtatták, és ott is halt meg 1932-ben. Nekrológját a Nobel-díjas Ivan Pavlov írta, akinek Ivanov a tanítványa volt.
Etkind kutatásai során arra keresett választ, hogy miért támogatja a Szovjetunió az elképesztő tervet. A dokumentumokból az derül ki, hogy a sikerét a materializmus és az ateizmus végleges győzelmének tekintették volna. A kísérleteket a tengerentúlon is sokan támogatták, egy ateista társaság például kész volt 100 ezer dollárt összegyűjteni neki. Az eredmények a szovjet tudomány fölényét is bizonyították volna. Etkind szerint a harmadik ok lehetett az az ábránd, hogy "tudományos eszközök" segítségével megszülethetett volna az új szocialista ember, a mintapolgár, a legyőzhetetlen katona.
Érdekes adalék: Ivanovval párhuzamosan Szergej Voronov, a francia orvosi kollégium tagja tervet dolgozott ki arra vonatkozóan, hogy fiatalítás céljából csimpánzok szexuális mirigyeit ülteti be éltesebb korú emberekbe. A szovjet elit köreiben állítólag lett is volna rá igény.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.