A csehek Trianonja

2008. szeptember 30. 11:06 Zahorán Csaba

Hetven évvel ezelőtt, 1938. szeptember 30-án Münchenben az első csehszlovák köztársaság felszámolásáról döntöttek. A cseh történészek a mai napig a magyarok Trianon-traumájához hasonlóan írnak az akkor történtekről.

Korábban

Önrendelkezések versenye

A csehek nélkül megkötött egyezmény (valamint a Tesín-vidék átengedése Lengyelországnak és az első bécsi döntés) valóságos sokként hatott a cseh (és szlovák) társadalomra. Nem csak az 1918-19-ben létrehozott állam területét változtatta meg lényegesen, hanem megrázta annak belső berendezkedését is. Egyúttal pontot tett a cseh-német együttélés "csehszlovák" epizódja végére is – a második világháború után visszaállított Csehszlovákiában ugyanis a németeknek már nem volt helyük, kiűzésük és kitelepítésük egyik legfőbb oka pedig épp a müncheni egyezmény volt.

Csehszlovákia létrejöttének ideológiai alapját a Woodrow Wilson amerikai elnök által megfogalmazott "nemzetek önrendelkezési joga" képezte. A csehek és szlovákok önrendelkezése viszont számos esetben ütközött a formálódó csehszlovák állam területén élő más népcsoportok – különösen a németek és a magyarok – hasonló igényeivel. A világháború győztes nagyhatalmai azonban a csehszlovák törekvések mögött sorakoztak fel, az új állam pedig 1918 utolsó és 1919 első hónapjaiban sikeresen pacifikálta az új rendezést elutasító területeket. A csehszlovák hadsereg megakadályozta a német többségű cseh-morva határvidék elszakadását, és biztosította Szlovákia túlnyomó részben magyarlakta, déli részeit is.

A győzelem eredményeként azonban a fiatal Csehszlovákia súlyos teherrel gazdagodott – lakosságának közel 34%-át ugyanis németek, magyarok, ruszinok stb. tették ki, akik – igaz, különböző mértékben – nem voltak megelégedve az új helyzettel. Az új kisebbségek túlnyomó része az ország peremterületein helyezkedett el, ahol általában helyi többséget is alkottak (idővel a korábban kisebb területet jelölő Szudétavidék elnevezés a németek által lakott egész határvidékre kiterjedt). A régió többi "nemzetállamával" összehasonlítva a csehszlovák állam demokratikus berendezkedése ugyan több jogot és kedvezőbb státuszt biztosított a kisebbségek számára, ám a csehek és szlovákok önrendelkezése végeredményben a korábban "uralkodó" nemzetek – németek és magyarok – rovására érvényesült. Ez komoly ellentétek forrásává vált (nem is beszélve a cseh-szlovák feszültségekről vagy a kárpátaljai autonómia rendezetlenségéről), amelyek végigkísérték az első köztársaság húszéves történetét, és kiváló ürügyet szolgáltattak annak szétzilálásához.

A csehszlovákiai kisebbségi kérdést természetesen nem lehet csupán egy szüntelen konfliktussorozatra redukálni, hiszen a legnagyobb népcsoport, a németek esetében egészen a harmincas évek közepéig az "aktivizmus", azaz a németek csehszlovákiai integrációját képviselő irányzat volt túlsúlyban. A nemzetiségi kérdés megoldatlansága azonban végül megbosszulta magát: a gazdasági válság és a nácizmus németországi erősödése hatására növekedtek a cseh-német ellentétek is. A betiltott Sudetendeutsche Heimatfrontból Konrad Henlein vezetésével létrejött autoriter, nacionalista Szudétanémet Párt 1935-ben az ország legerősebb pártjává vált, és már a szudétanémetek többségének nevében lépett fel. Néhány éven belül a helyzet végképp elmérgesedett. A Németországból kapott irányelvek alapján Henleinéknak egyre újabb és újabb teljesíthetetlen követelésekkel kellett fellépniük a csehszlovák kormánnyal szemben.

Az 1938-ban Karlovy Varyban (Karlsbad) megfogalmazott szudétanémet program többek között teljes autonómiát követelt a csehszlovákiai németek számára, és gyakorlatilag bevezette volna a náci rendszert az ország németek lakta területein. A csehszlovák kormányzat válaszképpen megkezdte egy nemzetiségi statútum kidolgozását, amely azonban nem tartalmazta volna a kisebbségek kollektív jogait. Németország egyre agresszívebben lépett fel, Csehszlovákia nyugati szövetségesei, Franciaország és Nagy-Britannia pedig erőteljes nyomást gyakoroltak Edvard Benes köztársasági elnökre és a csehszlovák vezetésre, hogy elkerüljenek egy újabb világégést.

Ausztria megszállása után az események felgyorsultak. Májusban még a csehszlovák hadsereg részleges mozgósítására is sor került, az ország vezetői pedig önkormányzattal rendelkező német megyék kialakítására is javaslatot tettek, de a szudétanémetek elutasították a megegyezést. 1938 őszére Európa a háború szélére sodródott, Csehszlovákiában általános mozgósítást rendeltek el, és a lakosság is elszántan készült az ország védelmére. Ám brit, francia és olasz közvetítéssel mégis sikerült "megoldást" találni a feszült helyzetre – mégpedig Csehszlovákia feláldozásával.