Baszk bálnavadászokat keresnek Izlandon
2008. szeptember 25. 15:58
Ragnar Edvardsson régész vezetésével egy 17. századi baszk bálnavadász állomást tártak fel a sziget keleti részén - számolt be róla a helyi sajtó, amely a leletek nemzetközi jelentőségét is kiemelte.
Edvardsson négy éve dolgozik a helyszínen, és idén nyáron végre sikerült áttörést elérni: a régészek megtalálták az egykori bálnavadászok temetőjét. Emellett előkerültek az egykori baszk épületek is a Steingrímsfjördur fjordnál, ahol három ház állt: az egyikben bálnazsírt melegítettek, a másikban hordókat készítettek a bálnaolajnak, míg a harmadikban a vadászok éltek.
A felfedezés azért is egyedülálló, mert a korból semmilyen írásos feljegyzéssel nem rendelkezünk arról, hogy lettek volna hasonló állomások Izlandon. Ez érthető is, hiszen a sziget fölött 1602 és 1787 fölött uralkodó dán korona minden hasonló tevékenységet megtiltott. A most talált épületek azonban ellentmondanak mindennek.
Az izlandi vizeken folytatott vadászatok története azonban igen jól dokumentált: ezen történelem legsötétebb fejezete az volt, amikor 1615-ben megölték a spanyol (vagy baszk) hajósokat. Az idegeneket egyébként sem fogadták túl szívesen – a helyi hagyományban a mai napig él a „spanyolölések” története.
Edvardsson szerint kutatócsoportja új fejezetett nyitott Izland történetében, és szerinte a kezdetben baszkok által használt bálnavadász-állomásokat később a hollandok vették át és üzemeltették. A feltárást a helyi nagyvállalatok finanszírozzák, akik egyben az épületek konzerválását, és egy látogatóközpont kialakítását is támogatják majd.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Házy Erzsébetről rózsafajtát és tehetségkutató énekversenyt is elneveztek
- Ezer forintot ajánlottak Déryné Széppataki Róza, az első magyar primadonna csókjáért
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot
- Tudományos felfedezésekből is merített ihletet Frankenstein megalkotásakor Mary Shelley
- Sikeresen ösztönözte az amerikai nőket a munkába állásra Szegecses Rózsi
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.