Náci zsákmánnyal vannak tele a berlini könyvtárak
2008. szeptember 16. 15:06
A Berlini Központi és Regionális Könyvtárak fiókjaiban közel 150 ezer olyan kötet lehet, amelyet a nemzetiszocialisták a zsidóktól, szabadkőművesektől, szociáldemokratáktól és sok más, Hitler uralma alatt üldözött kisebbségtől zsákmányoltak - számolt be róla a Die Welt.
A könyvtárak katalógusai és archív iratai is a nemzetiszocialisták által összerabolt javakról tanúskodnak, hiszen azokból nyilvánvalóan látszik, hogy mely művek kerültek oda 1933-45 között. A lopott könyvek nyomai azonban gyakran elveszik a polcok között: a DPA hírügynökség beszámolója szerint ugyanis az ott található művek nagyon ritkán, és akkor is csak nagyon nehezen jutnak vissza jogos tulajdonosaikhoz.
Ami nem tetszett, azt elégették |
Emellett jelenleg is folyik a jogtalanul eltulajdonított könyvek listájának elkészítése, amely a tervek szerint 2009 tavaszára fejeződhet majd be. A berlini Freie Universität (FU) könyvtárának munkatársa, Mario Kowalak a lapnak azt is elmondta, hogy bár az ő intézményüket csak 1952-ben hozták létre, ott is nagyon sok, a nácik által zsákmányolt mű található.
Nagyon sok könyv azért maradhat örökre az adott intézményekben, mert azokban nem tüntették fel az eredeti tulajdonosok nevét, illetve egyes esetekben kitörölték azokat, vagy kitépték a neveket tartalmazó lapokat, illetve az ex libris jelölések eltüntetésére újrakötötték a könyveket. A ZLB jelentése szerint ezért a háborús időszak után szerzett könyveket "általános gyanakvással kell kezelni".
Voltak persze sikeres lépések is, így Leo Baeck egykori berlini rabbi és teológus, illetve Arthur Rubinstein világhírű zongorista könyveit nemrég visszaadták örököseiknek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Házmesterek a vészkorszakban
- Liszt Ferenc műve csendült fel a Dohány utcai zsinagóga felavatásán
- Idén ősszel is megrendezik a Zsinagógák Hetét
- Koncertek, színházi előadások és hóra táncház is várja az érdeklődőket a Zsidó Kulturális Fesztiválon
- Önfejűsége miatt gyakran keveredett konfliktusokba munkája során Gustav Mahler
- Szász Endre és Kondor Béla alkotásaival emlékeznek a holokauszt áldozataira Szombathelyen
- Ötmillió dollárt költött fogadásokra a múlt század népszerű filmkomikusa, Walter Matthau
- Féltek a középkori orvosok, hogy meggyűlölik őket, ha a leprát gyógyítják
- Már fiatal korában a világ legjobb orientalistái közé sorolták Goldziher Ignácot
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg tegnap
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László 2024.09.26.
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary 2024.09.26.