Múzeumba került Vlagyimir Viszockij dolgozószobája
2008. július 28. 15:11
Vlagyimir Viszockij (1938-1980), a tragikus sorsú orosz színész, költő, bárd dolgozószobájával bővül a nevét viselő moszkvai múzeum. Az új tárlat megnyitását a költő halálának 28. évfordulójához időzítették.
Korábban
Vlagyimir Viszockij személye a hatvanas-hetvenes években vált fogalommá nemcsak Moszkvában, hanem az egykori szocialista országok értelmisége, másként gondolkodói körében. Noha nyilvánvaló és köztudott volt kirobbanó tehetsége, a brezsnyevi Szovjetunióban szinte kizárólag csak a moszkvai Taganka színházban jutott nagy szerepekhez, filmekben többnyire csak kisebb alakításokra kapott módot.
Ugyanakkor már életében kultikus alakká nőtte ki magát mint bárd, aki gitárjával járja az országot, s a személye köré épülő kultusz azóta sem csökkent. Mint Nyikita, a költő fia, s egyben a múzeum igazgatója elmondta, a dolgozószobába átkerül Viszockij utolsó lakásának a berendezése, néhány személyes tárgya, de mindenekelőtt a könyvtára, amelyben néhány igazi ritkaság található.
"Szeretnénk éreztetni a látogatókkal, milyen volt a légkör apám dolgozószobájában, ahol oly sokszor gyűltek össze barátai és pályatársai" - hangsúlyozta Nyikita Viszockij. Ismertetése szerint az elmúlt egy év során a múzeum gyűjteménye jelentősen gyarapodott - megszerezték a Viszockij életében megjelent hanglemezeket, valamint a költő első verseskötetét, amely egy évvel a halála után, 1981-ben látott napvilágot.
A múzeum felvonultatja Viszockij műveinek külföldi kiadásait, az egyik teremben pedig a látogatók 80 fotó segítségével ismerhetik meg a Taganka híres Hamlet-előadásának címszerepében nyújtott utolsó színpadi alakítását. Viszockij halálának évfordulójáról megemlékeznek az orosz tévécsatornák, pályatársai és tisztelői pedig megkoszorúzzák a színész sírját.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján 12:20
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál 11:20
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot 08:20
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap
- Lincoln elnök második beiktatásán vehettek részt először színes bőrű vendégek tegnap
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága tegnap
- Színházi előadások mellett bűntények helyszíne is volt a legendás Hungária Fürdő tegnap
- Nemcsak az érdek, hanem a szerelem is erősítette Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc házasságát tegnap