DNS-maradványok mesélnek az amforák rendeltetéséről
2008. július 23. 09:07
Az amforák az antik világ tárolóedényei voltak, amelyekben a bortól a garumig, vagyis a pikáns halszószig mindenféle folyékony terméket szállítottak.
Korábban
Az évek folyamán sziklaszilárd nézetek alakultak ki arra vonatkozóan, hogy az ókori kereskedők mit és honnan szállíthattak bizonyos formájú amforákban. Ezeket az elméleteket soha senki nem kérdőjelezte meg, noha közvetlen bizonyíték nem létezett: a szakemberek meggyőződése szerint ugyanis az évezredek során a tengervíz már réges rég kimosott mindent, ami fényt deríthetett volna az antik világ szállítmányozóinak szokásaira - olvasható a The Times brit lap online kiadásában.
Egy új kutatás azonban azt bizonyította, hogy a DNS akár két évezredet is képes átvészelni a víz alatt. Az amforákban fellelt örökítőanyag maradványait az igazságügyi orvostanban meghonosodott úgynevezett polimeráz láncreakció (PCR) segítségével sikerült felszaporítani, ami meglepő eredményeket adott. Maria Hansson svéd és Brendan Foley amerikai kutató, akik eredményeikről a The Journal of Archaeological Science című régészeti folyóiratban számoltak be, két, 2400 éves, épségben fellelt amfora tartalmát vizsgálták meg, amelyeket Khiosz görög szigetnél 70 méter mélységből hoztak fel az Égei-tenger fenekéről.
Az i.e. 4. századból való két amfora közül az első tipikusan olyan edény, amelyben a szakemberek meggyőződése szerint egykor khioszi bort szállíthattak. A másik az eurázsiai kontinensről vagy szintén Khioszról származhatott. A vizsgálathoz szükséges DNS-t az agyagedények belső faláról lekapart szerves anyagmintákból nyerték. Az így kapott eredményeket a sziget növényzetének örökítőanyagával vetették egybe, s mint kiderült, az első edényben olívaolaj és oregánó nyomaira bukkantak. A második amforában pisztácia nyomaira, valamint gyantára, amellyel a bortároló edények belső falát vonták be.
A régészek és a történészek több okból is azt feltételezték, hogy az első amforához hasonlatos tárolóedényekben bort szállítottak. Az ókorban Khiosz finom borairól volt híres, s a szigetről származó pénzérméken szőlőfürtöt és amforát ábrázoltak: utóbbi alakja igencsak emlékeztetett a tengerfenékről előkerült cserépedényre.
A két kutató jövőre folytatni kívánja az ókori amforák tanulmányozását. Mint remélik, módszerük segítségével meg lehet határozni a DNS-maradványokat, amelyek amforák ezreiben őrződhettek meg: ennek révén az antik világ kereskedelméről, gazdasági kapcsolatairól nyerhető új információ.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- Lincoln elnök második beiktatásán vehettek részt először színes bőrű vendégek 18:05
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága 16:05
- Színházi előadások mellett bűntények helyszíne is volt a legendás Hungária Fürdő 15:05
- Nemcsak az érdek, hanem a szerelem is erősítette Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc házasságát 09:50
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György 09:05
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét tegnap
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján tegnap
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd tegnap