Megint harcolhatna a szélmalmokkal Don Quijote

A Madridtól mintegy 200 kilométerre délre a Ciudad Real tartományban lévő Campo de Criptana város környékén fennmaradt tíz középkori szélmalom azok közül, amelyek állítólag megihlették Miguel de Cervantest regénye szélmalomharcról szóló jelenetére.

A mű 1605-ben jelent meg Madridban, ahol Cervantes 1616. április 23-án bekövetkezett haláláig élt, már kedvezőbb anyagi körülmények között. A Don Quijotét kezdetben lovagregénynek tartották, s bár becsmérelték, egyre többen olvasták. Oly népszerű lett, hogy a szerző tudta nélkül folytatták is, emiatt Cervantes megírta a második kötetet, melynek végén hősének meg kellett halnia, hogy az újabb kalózkodást megakadályozza.

A regény kezdetben csak a lovagregényeket habzsoló, félművelt nemes kifigurázásának tűnik. Később a figura egyre mélyebb értelmet nyer, s a sok száz éves lovagideállal történő leszámolássá válik. Nemcsak a ponyvává züllött regényesség kritikája, hanem az egész feudális világé, az akkori spanyol életé is, amely egy megújúló korban a régi formákhoz ragaszkodik. Don Quijote lovagi eszméi korszerűtlenek, ám bátorsága, nemeslelkűsége, embersége vitathatatlan.

A szélmalmok közül három ismét működőképes - a kőből épült, fehérre festett építmények rendbetétele 840 ezer euróba, azaz valamivel több mint 200 millió forintba került. A 17. század elején, amikor Cervantes halhatatlan regénye íródott, nem kevesebb, mint 30 szélmalom működött a környéken.

A napjainkig fennmaradt tíz darabot 1979-ben műemlékké nyilvánították. A helyreállított három, az El Burleta, El Sardinero és az El Infante közül az utóbbi a legidősebb, 1500-ban építették.

(Múlt-kor/MTI)