Egyedülálló a fővárosi temetők mostoha sorsa
2007. november 1. 10:00 Lukácsi Attila
Veszélyeztetett sírok
A kereszteket vasgyűjtésre hivatkozva kirángatták, a sírhelyeket eladták. Kegyeletsértő módon rendezték át 1992-ben az I. világháború névtelen áldozatainak parcelláját is, az itteni halottakat jeltelen sírokba temették a felszámolt soroksári temetőből exhumált ejtőernyősökkel együtt. Az Új Köztemetőben van az olasz-, román-, török-, szovjet parcella is, valamint létesült 1848-49-es parcella is. Külön emlékművük van az I. világháború idegenben elhunyt áldozatainak, és ide temették a közterületekről, és a Gyáli úti kórházból a sérüléseikbe belehalt katonákat, az ostrom során szolgálatteljesítés közben életüket vesztett rendőröket, és a német megszállás idején elkövetett gyilkosságok áldozatait is.
Végül, de nem utolsósorban itt nyugszanak a Görgey-zászlóalj 1944-ben kivégzett önkéntesei is. A két világháború alatt a fővárosban elesett mintegy 30 000 katona közül csak pár száznak maradt meg a sírhelye. A világháborúk hősi halottaira egy kegyeleti emlékpark emlékeztet az Új Köztemetőben, ahol összesen mintegy 25 000 katonát temettek el. Ez azért is fontos, mert a II. világháború magyar halottait sokáig nem övezte kellő megbecsülés, még a 90-es évek elején is volt olyan vélekedés, hogy ők nem a magyar nép mártírjai.
Világháborús halottak a Kerepesi-, a Farkasréti-, és számos peremvárosi temetőben találhatók. Voltak katonasírok a felszámolt Németvölgyi temetőben is, ezeket később áthelyezték Farkasrétre. Legutóbb még 65 II. világháborús sírt regisztráltak Farkasréten, de vannak még a Kerepesiben is. Ezek talán az utolsó igazi hírmondói a 40-es években elesett magyar katonák sírjainak, illetve még a Megyeri temetőben találhatók, hisz a porladási idő leteltével sok katonasírra engedély nélkül, az exhumálást meg se várva temetkeztek rá. Csepelről például így tűntek el a katonasírok, vagy pedig az adott sírkert eleve meg is szűnt.
Ebből a szempontból a peremvárosokban volt a legrosszabb helyzet, hisz Nagy-Budapest létrejöttével ilyen-olyan okokból sorra szűntették meg a temetőket. Így tűnt el, vagy vált erdővé, esetleg szemétlerakóvá a régi Nagytétényi, az Albertfalvai, a Pestújhelyi, a régi Pestlőrinci, a Rákosligeti, a Rákoskeresztúri, a Rákoscsabai, a Rákoshegyi, a Budatétényi, a Mátyásföldi, a Sashalmi és a Rákosszentmihályi temető is. Temettek ezen kívül a mátyásföldi Erzsébet-ligetbe is (magyar és szovjet katona), valamint nyolc sírt találhatunk a budai hegyekben.
A II. világháborúban Magyarországon elesett amerikai katonák temetője a Budaörsi úton van. Budapest környékén kettő katonai temető található: a német katonáké Budaörs - Budakeszi között, míg a brit-, és lengyel katonáké Solymár határában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Farmernadrágot sem viselhettek a Budai Ifjúsági Parkban szórakozó fiatalok tegnap
- Egész életükben futottak a törvény elől a középkor legendás banditái tegnap
- Roosevelt segítségével menekült el hazájából a pszichoanalízis megteremtője tegnap
- Máig rejtélyek övezik az Omega zenekar megalakulásának történetét tegnap
- Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján tegnap
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál tegnap
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot tegnap
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak 2024.09.22.