Pipaccsal ünneplik a háborús áldozatok emléknapját
2006. november 10. 11:00
Az utóbbi napokban London utcáin egyre többször látni virág alakú kitűzőket, és a brit politikusok ugyancsak egy nagy piros kitűzővel az öltönyükön jelennek meg a hiradások politikai rovataiban. Utánajártunk annak, hogy miként került a pipacs a flamand mezőkről a brit kabátokra.
Korábban
A háborús költészet legszebb alkotása
Az I. világháború az újfajta hadieszközök miatt korábban nem tapasztalt méretű emberáldozattal járt. A hosszú harcok teljesen lepusztult, sík területekké változtatták a csatatereket, ahol szinte semmi sem maradt meg, azonban a pipacs igénytelenségének köszönhetően a kevés kivételhez tartozott. Nem csak a háború után borította be újra a flamand mezőket, de már a harcok idején is megjelent, körbevéve az elesettek új sírhalmait. Piros színe miatt sok katona úgy vélte, hogy a virág az elesett bajtársai véréből nőtt ki.
A vers 1915-ös megjelenése után gyorsan népszerűvé vált, és Jean Pariseau-nak köszönhetően hamarosan francia fordítása is megjelent. Moina Michael, egy keresztény ifjúsági szervezet aktivistája a vers megismerése után pipacs kitűzésével akarta kifejezni szolidaritását az elesett katonákkal. A kitűző ötletét másokkal is megismertette, így többek közt Madame E. Guérinnel is, akinek az az ötlete támadt, hogy pipacsok készítésével, majd eladásával pénzt gyűjthet a háború károsultjainak. A műpipacsokat először észak-franciaországi özvegyek és árvák készítették önmaguk és a háború veteránjainak megsegítésére.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
- Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Az éghajlatváltozás és a kereskedelem átrendeződése idézte elő az ókori Irán városainak bukását
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján 15:05
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd 12:20
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit 10:21
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap