Szlovák bérgyilkos szolgálta a miniszterelnöki hivatalt 1848-ban
2006. október 6. 12:30
Korábban
A szlovákok aradi vértanúi
A tizenhárom mártirhalált halt tábornok fontos helyet foglal el a magyar nemzettudatban. Kevesen tudják azonban, hogy a szlovák nemzeti panteonban is állnak hozzájuk hasonló nemzeti hősök, akiket 1848-ban nemzetük szabadságáért harcolva az aradi vértanúkhoz hasonlóan kivégeztek, ám őket - a magyar hatóságok.
Ján Francisci, a szlovák felkelés egyik kapitánya |
Ám a felkelők reményei ellenére a nép nem özönlött a táborba, nem sikerült megszólitani a szlovák paraszti, kisiparosi rétegeket. Számukra ugyanis az áprilisi törvények elegendő kedvezményt adtak, a modern szlovák nemzettudat pedig még csak kialakulóban volt, igy erre alapozva sem lehetett növelni a felkelők számát. A magyar katonai hatóságok és a helyi, nyitramegyei nemzetőrség a felkelés kezdete után 10 nappal, szeptember végén kiűzte a szlovák légiót az országhatáron túlra. Csupán néhányan maradtak ott, néhány fiatalember, akik túlságosan komolyanvették a nagypolitika jelszavait.
Egyikük a 25 éves Viliam Sulek, a szlovák felkelés vezetői által megalapitott Szlovák Nemzeti Tanács futára, hirvivője volt, másikuk Karol Holuby, egy evangélikus lelkész 20 éves fia. Ő nemrég fejezte be gimnáziumi tanulmányait, 1848 őszén pedig a felkelők élelmezéséért és toborzásáért felelt, tehát fontos szervező feladatot vállalt. Ezért nem csoda, hogy amikor a magyar hatóságok, pontosabban Jeszenák János nyitrai főispán és kormánybiztos az eset kivizsgálásához fogtak, számos, Holubyt és Suleket terhelő tanúvallomás született. Ezek nyomán, példát statuálandó halálos itélet hoztak, és Suleket 1848. október 20-án, Holubyt pedig 26-án kivégezték.
A két szerencsétlenül járt, hazaárulásért elitélt fiatalember ugyanakkor nem került annyira előkelő helyre a szlovák nemzeti panteonban, mint az aradi tizenhárom a magyarban. Igaz, haláluk után két évvel már szomorújáték született történetükből, ám komolyabban csak szaktörténészek (illetve szélsőséges, nacionalista szervezetek) érdeklődnek irántuk.
(Forrás: Daniel Rapant: Slovenské povstanie roku 1848-49. II/3. 68 -120. (a tanúvallomások dokumentumai); Gabriel Viktor: 1848-1849 legendája a szlovák történetírásban. Kalligram,Pozsony, 1999.)
Demmel József - Terra Recognita Alapítvány
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.