Tutanhamon sírjának titkai
2004. november 17. 15:25 Dávid Andrea
Korábban
A koporsók felnyitása
Ahhoz, hogy a bebalzsamozott tetemet megtalálják, még három - a szarkofágban elhelyezett - koporsót kellett felnyitniuk. A koporsók múmia alakúak voltak, keresztbetett kezekkel, s a kezekben a hatalom szimbólumaival, a déli királyság pásztorbotjával (heka) és Észak korbácsával (neheh). A három faragott koporsó olyan pontosan illeszkedett egymásba, hogy még egy ujjal sem lehetett közéjük nyúlni. Az első koporsót aranyozott fából készítették, és vászonlepelbe burkolták, a másodikat viszont virágdíszekkel is ékesítették, és azután csomagolták lepelbe. A harmadik, színarany koporsót vörös vászonnal csavarták körül, de csak a testet, az arcot szabadon hagyták. Ezen a koporsón együtt ábrázolták Felső- és Alsó-Egyiptom két nagy istenét, a Nehbet keselyűt és a Wadzset kígyót, valamint Íziszt és Nephthüszt. Az utolsó koporsó felnyitása után került napvilágra maga a múmia, illetve a múmia arcára helyezett arany halotti maszk, melyet azóta a sírlelet leghíresebb és legismertebb darabjaként tartanak számon szerte a világon. A legszebb és legtökéletesebb állapotban maradt maszk ez, melyet a Királyok Völgyében valaha is találtak. Az ötvösművészetnek olyan csúcsa, mely kivételes tehetséget kívánt.
A múmiára 101 ponton helyeztek ékszereket, egészen pontosan 143, aranyból készült darabot. A három koporsó együttes súlya meghaladja az 1375 kg-ot. A legbelső, arany koporsó súlya 1110,4 kg !
A meglehetősen rossz állapotban lévő múmiát a régészek a továbbiakban dr. Derry gondjaira bízták, aki restaurációs munkák elvégzése után lemérte a holttest hosszúságát. Az 1,63 m magas halott életében - a doktor számításai alapján 1,67 m magas volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.