A lepantói legendák és a valóság
2003. november 13. 09:00
Egy nemrégiben megjelent könyv új megvilágításba helyezi a lepantói csatát körüllengő mítoszokat és legendákat
1571-ben a görögországi Lepantó kikötőjénél zajlott az egyik legnagyobb tengeri csata, amit a Földközi-tengeren vívtak. Kétszázötven török gálya, és mintegy száz keresztény, főleg spanyol és velencei hajó csapott össze. A csatában több mint negyvenezer ember vesztette életét, és több száz hajó süllyedt el. A keresztény győzelem teljes volt: a török flottát gyakorlatilag leradírozták a tengerről, alig negyven gályájuk tudott csak elmenekülni. Az addig a Földközi-tengeren legnagyobb erőt képviselő török hajóhad gyakorlatilag megsemmisült az összecsapásban.
Természetes, hogy egy ilyen nagy diadal után, a csatát és a csatát vezető katonákat legendák és mítoszok lengik körül. Hugh Bicheno történész, nemrégiben megjelent könyvében éppen ezeknek a legendáknak és mítoszoknak üzent hadat. Bicheno több, általánosságban elterjedt tévhitet cáfol meg, és rávilágít arra, hogy a keresztény és iszlám kultúrák összecsapásának nem fordulópontja, hanem csak egyik (még ha nem is jelentéktelen) epizódja volt a lepantói tengeri ütközet. Pedig általánosságban úgy vélik, hogy a lepantói csata akadályozta meg az Oszmán Birodalmat abban, hogy a Földközi-tenger teljes medencéjét uralma alá hajtsa.
Mint Bicheno rámutat, a törökök már 1572-ben visszafoglalták Kréta szigetét a velenceiektől, tehát a terjeszkedés üteme nem állt meg, talán csak lassult egy kicsit. A szerző arra a tévhitre is rámutat, hogy a spanyol II. Fülöp és a velencei dózse, Andrea Doria a pápa hívó szavára egyesítették flottáikat. Velence akkor már több évtizede harcolt a törökök ellen, hogy megtarthassa a Jón-tengeri és adria-menti birtokait, a spanyolok pedig a családi birtok, Ausztria védelmében szálltak hajóra.
Az persze nem vitatható, hogy Európa írógéniusza Cervantes is részt vett a csatában, elveszítvén egyik karját. Valószínűsíthető, hogy az író közeli és intenzív találkozása a halállal - a lepantói ütközetben 30 ezren estek el - mintegy generálta a Don Quiote megszületését.
A szerző hangsúlyozza, hogy a kor Európája az irodalom, az esztétika a tudományok, a tolerancia, sőt a higiénés viszonyok terén is mérföldekkel elmaradt a mohamedán kultúra mögött. Az öreg kontinens keresztényei a rózsafüzér és Róma védelme alatt vívták vallásháborúikat, árulták a búcsúcéduláikat. "Ha Krisztus ellátogatott volna a Vatikánba 1571-ben, fogalma nem lett volna, hogy milyen vallás központjába érkezett." - állapítja meg a szerző.
Ezzel szemben mikor Nagy Szulejmán fia 1566-ban megörökölte az Oszmán birodalom trónját, nem csak a világ egyik legnagyobb hadseregét és flottáját örökölte, hanem gazdaságilag és társadalmilag egyik legfejlettebb országát is. Bicheno saját szavaival élve: "Az oszmánok keresztény földre lépve egy bűzös, meglehetősen hipokrata világban találták magukat."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét tegnap
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján tegnap
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd tegnap
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit tegnap
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 2024.09.20.
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 2024.09.20.
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 2024.09.20.
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 2024.09.20.