10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
2019. február 26. 19:47 Múlt-kor
Az emberiség történelme folyamán a hatalom birtokosai a legkülönfélébb tárgyakra, élőlényekre és tevékenységekre vetettek ki adót. Ezeket a lakosság a legtöbbször elfogadta, azonban előfordultak olyan népszerűtlen intézkedések is, amelyek ellenállást váltottak ki. Az alábbiakban olvasható tíz olyan adónem, amelyek Nagy-Britannia történelme során kimondottan heves reakciót váltottak ki az érintettekből.
Korábban
Az első fejadó (14. század)
A különleges helyzetekben befizetendő rendkívüli adó, amely vagyoni helyzettől függetlenül minden közrendű személytől ugyanakkora összeget követelt, általános elégedetlenséget váltott ki 1377-es bevezetésekor, miközben a korona célja az volt, hogy stabilabb és kiszámíthatóbb bevételi forráshoz jusson, mint a tulajdonra, földre és árura kivetett adókból. A helyzetet súlyosbította, hogy egyedüli kivételnek a szűz lányok minősültek – egy John Legge nevű hivatalnok nyilvános vizsgálatokat rendelt el, amivel általános felháborodást váltott ki.
1380-ban az adó a háromszorosára emelkedett, és Kelet-Angliában, ahol a hatóságok a legszigorúbban igyekeztek begyűjteni, az ellenállás korábban nem látott mértéket öltött – ennek végeredménye lett a híres Wat Tyler-féle parasztfelkelés 1381-ben, melynek során az elégedetlen tömegek Londonba masíroztak. A lázadók kifejezték hűségüket az uralkodó felé, azonban sérelmezték a túlzott adókat és a királyi adószedők viselkedését. Panaszaik süket fülekre találtak – a felkelést leverték, Wat Tylert pedig megölték.
A lázadás végül nem volt teljesen eredménytelen: Legge-et is kivégezték, az adóhátralékokat jóváírták, és az alsóház elnöke, Sir Richard Waldegrave (aki maga is adóbeszedő volt korábban Essexben) elítélte a „becstelen, kapzsi és erőszakos” hivatalnokokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20